kapubanner for mobile

Már lehet pályázni a munkahelyi képzések támogatására

Munkahelyi képzések támogatására pályázhatnak május 1-jétől a mikro, kis-, közepes, és nagyvállalkozások.

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) honlapján megtalálható kiírások szerint a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében megvalósuló pályázatokra összesen 21 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből az összegből munkahelyi képzések támogathatók, és ezúttal nemcsak a konvergencia régiókban, hanem a Közép-Magyarországi Régióban működő cégek is pályázhatnak.

A pályázat alapvető célja, hogy a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását tudják biztosítani, és hogy a képzést is tekintsék saját vállalkozásukba történő befektetésnek.

A mikro-, és kisvállalkozások maximum 10 millió forintig, a középvállalkozások 1-50 millió forint közötti összegre, míg a nagyvállalatok akár 150 millió forintra is benyújthatják igényüket. A munkaidőben zajló képzésben részt vevők kieső bérét és járulékát szintén támogatja a kiírás.

A támogatás mértéke akár 100 százalék is lehet, ám ez csak csekély összegű, azaz de minimis jellegű támogatásnál valósulhat meg. Azok a vállalkozások kaphatnak támogatást, amelyeknél a támogatás igénybevételének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladta meg a 200.000 eurónak (a közúti szállítási ágazatban tevékenykedő cégnél a 100.000 eurónak) megfelelő forint összeget.

A kiírásban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva az szerepel, hogy Magyarországon a kisvállalatok munkavállalóinak képzésben való részvétele elmarad a közepes (11 százalék) és nagyvállalatoktól (25 százalék).

A szakképzési hozzájárulásból a foglalkoztatottak körülbelül 3 százalékának képzését támogatják. A szakképzési hozzájárulást a mikrovállalkozások 11 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig 23 százaléka fordította saját dolgozójának képzésére. "Ez a forrás ugyan fontos eszköz volt, a mikro- és kisvállalkozások esetében azonban nem volt elégséges a saját dolgozó képzésének támogatására, ezért további ösztönzők szükségesek" - olvasható a pályázatban.

A TÁMOP 2.1.3. Munkahelyi képzések támogatása című kiírás május elsején nyílt meg, a pályázatok benyújtása és elbírálása folyamatos.

A kitöltő programot és pályázati kiírással kapcsolatos további dokumentumokat a www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapról lehet letölteni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek