kapubanner for mobile

Másik utat épít a munkába az új kormányrendelet

Akár ezer ember foglalkoztatása is megoldható annak a kormányrendeletnek köszönhetően, amelynek értelmében az árvízkárok helyreállításában közmunkásokat is alkalmazhatnak az újjáépítésben részt vevő vállalkozások - írja a Világgazdaság.

images

A múlt héten kihirdetett és már életbe is lépett rendelet azt tartalmazza, hogy az érintett térségekben az önkormányzatok döntése alapján át is irányíthatják a helyreállítási munkákra a közfoglalkoztatásban részt vevő személyeket.

A Világgazdaság információi szerint a helyreállításban részt vevő vállalkozások közmunkások foglalkoztatása esetén 95 százalékos bér- és járuléktámogatást kapnak az államtól.

A gazdasági tárca szerint ez az intézkedés azért is fontos, mert tarthatatlan, hogy az Út a munkához program keretében több mint 113 milliárd forintot fordítanak a költségvetésből olyan feladatok elvégzésére, amelyek többségében csupán látszattevékenységek - arról azonban, hogy mi nem számítana annak, egyelőre nincsenek konkrét elképzelések.
Ezek után nem meglepő, hogy a kormány jövőre módosítani kívánja az Út a munkához programot.

Világgazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek