kapubanner for mobile

Második Nemzeti Fejlesztési terv

2007. Október 25-i ülésén elfogadta a kormány azt a fejlesztéspolitikai dokumentumot, amely keretbe foglalva az operatív programokat meghatározza, hogy milyen területekre, milyen felosztásban kívánja felhasználni az ország a 2007 és 2013 között rendelkezésre álló mintegy nyolcezer milliárd forintnyi, elsősorban EU-s fejlesztési forrást.

Stratégia

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) stratégiai céljai
A stratégia az ország komplex - környezeti, szellemi, kulturális, demográfiai és gazdasági - fejlődését és ezáltal a nemzetközi versenyképesség erősítését célozza meg. E célok megvalósítására tematikus és területi prioritások kerültek meghatározásra, és a prioritások tartalmilag összetartozó beavatkozási területeit egy-egy fejlesztési programban kerül végrehajtásra.

Átfogó cél: a foglalkoztatás bővítése és a tartós növekedés elősegítése

Hazánk további fejlődése, nemzetközi versenyképességének növelése megköveteli, hogy az Európai Unióból érkező forrásokat két területre összpontosítsuk: a foglalkoztatás bővítésére és a tartós növekedés elősegítésére. E területek számottevő erősítése, valamint a makrogazdasági stabilitás megteremtése és a strukturális reformok végrehajtása nélkül elképzelhetetlen, hogy felzárkózzunk az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjéhez.
A foglalkoztatás bővítését és a tartós növekedést az Új Magyarország Fejlesztési Terv egésze szolgálja. A közösségi támogatások koordinációjának feladata, hogy az operatív programok esetében számon kérje az egyes beavatkozások hozzájárulását az átfogó célok teljesítéséhez.

Az átfogó célhoz tartozó indikátorok:

  • A foglalkoztatás növekedésének ösztönzése
  • A közszférán kívül foglalkoztatottak száma az ÚMFT beavatkozásainak hatásara 2,5%-kal növekedjen 2013-ra
  • Kontextus indikátora
  • Az országos foglalkoztatottsági ráta
  • A gazdasági növekedés támogatása
  • Az ÚMFT beavatkozásainak hatásara a vállalkozások által megtermelt hozzáadott értek 13%-kal legyen magasabb 2013-ban
  • Kontextus indikátorai
  • A GDP éves volumenindexe
  • Emberi Fejlődés Indexe - Human Development Index (HDI)





    • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek