Matáv - "a szavakon túl..." 4000 elbocsátás
Az elkövetkezendő két esztendőben közel 4000 pozíciót számol fel a Matáv az anyavállalatnál és leányvállalatainál egyaránt. A létszámleépítés mögött egy 20 milliárdos évi költségmegtakarítási tervezet áll.
A hétfői, budapesti Matáv-sajtótájékoztatón a cég szóvivője elmondta: 2005-2006-ban éves szinten 20 milliárd forintot kíván megtakarítani a vállalat, így közel 25-26%-os létszámleépítés várható az egész vállalati struktúrában. Az egynegyedes létszámleépítés a jelenlegi 14.700 alkalmazott tekintetében közel 4000 állás megszűnését jelentené, ami a felszámolások után 10.950 munkavállaló alkalmazásával járna. Az így megtartott állomány számára 2005 áprilisától 5,6 %-os bérfejlesztést terveznek.
A sajtótájékoztató során elhangzott: a négyezer állás felszámolásáról a dolgozói szakszervezet, illetve a vezetőség már megegyezésre jutott. Mint elmondták, a leépítésre az elkövetkezendő két év során szakaszosan kerül sor és a létszámleépítések mellett 2006 elejére a Matáv szerkezetét is egyszerűsíteni fogják. Ennek keretében a jelenlegi 1000 szervezeti egységből 352-t felszámolnak, illetve 350 vezetői posztot is megszűntetnek.
A Világgazdaság jelentése nyomán
A sajtótájékoztató során elhangzott: a négyezer állás felszámolásáról a dolgozói szakszervezet, illetve a vezetőség már megegyezésre jutott. Mint elmondták, a leépítésre az elkövetkezendő két év során szakaszosan kerül sor és a létszámleépítések mellett 2006 elejére a Matáv szerkezetét is egyszerűsíteni fogják. Ennek keretében a jelenlegi 1000 szervezeti egységből 352-t felszámolnak, illetve 350 vezetői posztot is megszűntetnek.
A Világgazdaság jelentése nyomán
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?