Mától adómentes a ház körül végzett munka
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMa lépnek hatályba a gazdasági törvénycsomag intézkedései, amelyeket a parlament nemrégiben fogadott el.
A jogszabályokat múlt szerdán írta alá az államfő, az intézkedéseket augusztus 13-án, pénteken hirdették ki a Magyar Közlönyben.
A kormány a jogszabály több elemének hatálybalépését a kihirdetéshez kötötte. Így a kihirdetést követő naptól - gyakorlatilag hétfőtől - megszűnik a jelzálogalapú devizahitelezés az ingatlanokra.
A törvény kihirdetésétől számított harmadik napon több intézkedés is hatályba lép: a társasági adó csökkentése - amely egyébként visszamenőlegesen július 1-jétől lesz érvényes -, az egyenes ági rokonok közötti öröklés és ajándékozás illetékmentessége. Utóbbi rendelkezést az öröklést érintően azokra az ügyekre is alkalmazni kell, amelyeket július 1. napján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) jogerősen még nem bírált el.
Ugyancsak ekkortól, vagyis a kihirdetést követő harmadik naptól szűnik meg a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó, így azt a második félévben már nem kell fizetni. A csomagnak az állampolgárokat közvetlenül érintő elemei közül augusztus 15-én lép hatályba a ház körül végzett munka adómentessége; a bejelentési szabályokat augusztus 15-től, a regisztrációs díjfizetésre vonatkozó rendelkezéseket pedig szeptember 15-től kell alkalmazni.
Szeptember 1-jétől él majd az a szabály, amely alapján a közszférában bevezetik a kétmillió forintos havi bérplafont.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke esetében azonban a kihirdetést követő nyolcadik naptól él a szabályozás mégpedig úgy, hogy az elnök a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó, MNB-től, illetve PSZÁF-tól származó havi keresete a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszerese.
A törvény kihirdetését követő 44. napot követő hónap első napján - azaz október 1-jétől - lép hatályba az a rendelkezés, amely szerint 98 százalékos különadó sújtja a közszférában a végkielégítéseket és egyes jövedelmeket (például a felmentési időnek munkavégzési kötelezettséggel nem járó részre kifizetett munkabért, illetményt, az előző évi szabadságmegváltást), de a szabályozás a 2010. január 1-jétől megszerzett jövedelmekre vonatkozik.
A törvény szerint így aki október 1-jéig megkapta az adó alá vont pénzt, annak október 31-ig kell visszafizetnie a megszerzett jövedelem 98 százalékát; aki e határidőt követően jogosult végkielégítésre, annak a munkáltató (kifizető) már automatikusan levonja a különadót.
Negyvenöt nappal a kihirdetés után lesz jövedéki adómentes a meghatározott mennyiségben főzött pálinka. Ekkortól él a banki különadó is, de azt először szeptember 30-ig kell befizetni, másodszor pedig december 10-ig.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?