MBA-vándorbörze a legjobb üzleti iskolákkal
Október 26-án ismét Budapestre érkeztek a világ legjobb üzleti iskoláinak képviselői, hogy egy esti börze keretében népszerűsítsék MBA-kurzusaikat. A Marriott Hotelben megtartott fórumra több száz magyar érdeklődő látogatott ki, a többséggel azonban az iskolák képviselői elégedetlenek voltak.
A tavalyihoz képest lényegesen többen jöttek el a World MBA Tour nevet viselő tanfolyambörzére, ami azért nem meglepő, mert egy évvel ezelőtt sikerült egy négy napos ünnep vasárnapjára szervezni a kiállítást, ami alig néhány tucat érdeklődőt vonzott.
Az idén viszont hétköznap, munka után került sor a börzére. Közel hétszázan jöttek el a Marriott Hotelbe: a méregdrága öltönyben érkező negyvenes menedzsertől a huszonéves farmeres éppen diplomázó mérnökig széles volt a látogatók palettája.
Közel hétszáz látogató
A kiállító iskolák képviselői Isztambulból érkeztek Budapestre. A látogatottsággal elégedettek voltak, a standokhoz látogatók felkészültségével és kérdéseivel viszont annál kevésbé.
Ugyan az amerikai kosárvarázslók ligáját (NBA) senki sem keverte össze a vezetői diplomával (MBA), a Master of Business Administration fokozatról, illetve az ahhoz szükséges képességekről a többségnek nem volt pontos ismerete. "Az érdeklődők egy része nem tudta, mi pontosan az MBA-képzés lényege, de azért is van ez a fórum, hogy ezeket megbeszéljük, és talán jövőre már célzatosabban érkeznek. A fiatalok angoltudása viszont nagyon jó", fogalmazott mosolyogva az Egyesült Királyságból érkezett Brian Good, az University of Surrey képviseletében.
Kevesen kérdeztek célzatosan
Nem szépítette véleményét David Oliver Standen, az egyik legjobb európai üzleti iskolának számító Instituto de Empresa (IE) képviselője. "Azokat az érdeklődőket szeretjük, akik tudják, mit szeretnének az MBA-val kezdeni, kinéztek maguknak néhány iskolát a kiállítók közül, az Interneten utánanéztek információknak, ha hozzánk jönnek, ismerik iskolánk képzéseit és speciális kérdésekkel érkeznek. Sajnos a többség nem ilyen", mondta Standen. Igaz hozzátette, voltak az este folyamán nagyon felkészült érdeklődők is, biztos felvesznek az idén magyar hallgatókat is. "Sok hallgatónk van Magyarországról, ösztöndíjasok is. A tanácsadó testületben több magyar szakember is részt vesz, így a magyar hallgatóknak valamivel könnyebb ösztöndíjat szerezni hozzánk.
Standen elmondta a londoni, hasonló MBA-börzén a látogatók 80 százaléka otthon összeállítja, kihez megy oda és milyen kérdésekkel, majd távozik, és nem bolyong a standok között.
Nyugaton a karrier, keleten a pénz motivál inkább
Mindkét iskola képviselője felhívta a figyelmet arra, az MBA-végzettség nem jelent automatikusan jobb állást és magasabb fizetést, hanem esélyjavító végzettség. Összehasonlításul elhangzott: a kelet-közép-európai fiatalok elsősorban a fizetés növekedését remélik az MBA-től, ezzel szemben Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban a karrierlehetőségek javítását.
Az egyik kiállító az MBA-vel kapcsolatos általános tévhitek között említette, hogy az egyetemi, főiskolai diplomaszerzés után azonnal érdemes az MBA-t elkezdeni. Ezzel szemben három-öt éves munkatapasztalattal és felsővezetői ambíciókkal rendelkezők találják meg számításukat.
6-8 millió forintos éves tandíj a legjobbaknál
Nyugati, jó nevű iskolában MBA-t szerezni jelentős anyagi befektetés, derült ki az állásbörzén: az éves tandíj nagyon széles skálán mozog, de a jobbaknál elérheti az évi 30-45 ezer dollárt is. Kétéves képzésnél az MBA-fokozat megszerzése 80-100 ezer dollárba (mintegy húszmillió forint) kerülhet a megélhetési költségekkel együtt.
Az iskolákról több médium is éves rangsort készít (MBA-ranking). Ebből a szakmában legelismertebbnek a Financial Times listája számít.
A képzés minőségében az MBA-rankingek első harminc-negyven helyezettje között nincs nagy különbség. Aki ezeket az iskolákat választja magas színvonalú kurzusokon vehet részt. Azt, hogy melyik iskola kínálata számára a legmegfelelőbb, mindenkinek magának kell kikeresnie", jegyezte meg David Oliver Standen.
Az MBA-iskolák képviselői este kilenc órakor bontottak sátrat, majd egy nappal később már Varsóba repültek, hogy a lengyel, vezetői ambíciókat dédelgető fiatalok között népszerűsítsék iskolájukat.
Karácsony Zoltán

- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?