kapubanner for mobile

Meddig lehet kivenni a tavalyi szabadságot?

Pénzben eddig sem lehetett megváltani a dolgozók év végén bent maradt szabadságát, de kiadását sokáig halogathatták. Ezt tiltja meg az Alkotmánybíróság egyik új határozata. Egy nyolc éve született beadvány kapcsán kimondták: elfogadhatatlan az 1999-ben bevezetett gyakorlat, nem korlátozható a dolgozók pihenéshez való joga. A Népszava összeállítása.

A rendszerváltás időszakában a munkavállalók év végén megmaradt szabadságát a következő év március 31-ig kellett kiadnia a munkáltatónak. A három hónapos csúsztatás ­lehetősége az Érdekegyeztető Tanács egyetér­tésével elfogadott munka tör­vénykönyve (MT) alapján 1992-től egy hónap lett. Aztán 1998 végén a szabadságok kiadására megszabott egy többlethónapból hat lett - ha a munkáltató gazdasági érdeke úgy kívánta -, ami bizo­nyos esetekben akár további hat­tal is megnövekedhetett.

- Ha egy dolgozónak a 2000-es szabadságát az év elején már kiadták, a 2001-est pedig 2002 végén kapta meg, majdnem három évig dolgozott szabadság nélkül - említi a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsé­gének munkaügyi szakértője a szélsőséges lehetőséget. Tálas Miklós szerint sok cégnél a kollektív szerződésbe is belevették a szabadságkiadás ilyen rugalmas rendjét, azzal indokolva, hogy esetleg rendkívüli helyzet állhat elő. Az MSZOSZ már tavaly ősszel kezdeményezte az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, hogy csökkentsék le a szabadságkiadás tárgyéven túli hat hónapos idejét, ám ezt a kormány és a munkaadók is elvetették. Pataky Péter, a szövetség elnöke megjegyezte, a három hónapot az eddiginél kedvezőbbnek, már elfogadhatónak tartották volna.

Az MSZOSZ már 1999-ben az Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben. A taláros testület nyolc év után kimondta: alkotmányos jog a pihenés, ennek része a fizetett szabadság, ami minden évben megilleti a dolgozókat. E jogot nem korlátozhatja a munkáltató gazdasági érdeke. Alku nincs: az idén március végéig ki kell adni valamennyi, tavalyról megmaradt szabadságot, az ideit pedig legkésőbb jövő januárig.

A kínai milliomosok az európai luxust szeretik
Megindult az évvégi turista-áradat



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek