kapubanner for mobile

Megállapodás született a minimálbérről

Megegyeztek a minimálbérről a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselői az Országos Érdekegyeztető Tanácsban: jövőre 62 500 forint, 2007-ben 65 500 forint, 2008-ban 69000 forint lesz a minimálbér.Az [origo] utánaszámolt annak, hogy az 1992-ben bevezetett 8 ezer forintos minimálbér és az átlagkeresetek viszonya miként változott az utóbbi 12 évben.Három évre szóló megállapodás született1/5. oldalMegegyezett az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) a következő három évre szóló minimálbér-emelésről, illetve a jövő évi országos béremelési ajánlásról. Ezek szerint jövőre az idei 57 ezer forintos minimálbért 62 500 forintra emelik, 2007-ben 65 500 forintos, 2008-ban 69000 forintos lesz a minimálbér. A megállapodás aláírásán részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A megállapodás alapján a szakképzetteknél is a minimálbérhez rendelt bérminimumot vezetnek be. Ennek szorzószáma jövőre az első félévben csak ajánlott, a második félévtől viszont, illetve 2007-ben és 2008-ban már kötelező. A jövő évre a 3,5 százalékos reálkereset elérése érdekében 4-5 százalékos bruttó keresetemelést javasol országosan a versenyszférának az OÉT. A munkáltatók múlt pénteki javaslata alapján a következő három évben a GDP erősödés és a létminimum 50-50 százalékos figyelembevételével számolnák ki a minimálbért. Ezt a módszert a munkaügyi miniszter is tárgyalási alapnak tekinti. A munkavállalók abban az esetben fogadják el a számítást, ha ezzel 2008-ra elérhető az akkori létminimum szintje.Egyetértés volt abban is, hogy jövőre a bruttó bérek 4-5 százalékos emelését javasolják országos szinten a versenyszféra vállalatainak. Ebben jelentős kompromisszumot vállalt a kormányzati, illetve a munkaadói oldal, mert korábban 3,5-4, illetve 3,5-4,5 százalékos emelést javasoltak.Abban nem volt egyetértés, hogy a szakmunkásoknál milyen módon garantálják a legkisebb bért. A szakszervezetek ragaszkodtak ahhoz, hogy jövőre a második félévtől már legyen kötelező az általános minimálbérnél egy bizonyos szorzóval magasabb legkisebb bér ebben a kategóriában. A szakszervezetek ugyanakkor elfogadnák, hogy az ágazati kollektív szerződésekben lefelé is el lehessen térni a szakmunkásoknál általánosan kötelező legkisebb bértől.A munkaadói oldal viszont nem tartotta lehetségesnek, hogy a jövő év második félévében már általános jelleggel bevezessék a szakmunkásoknál ezt a magasabb kötelező legkisebb bért. A jövő évre csak azt tartották lehetségesnek, hogy ajánlást tegyenek a cégeknek egy ilyen magasabb minimálbér alkalmazására. Csak 2007-ben, 2008-ban fogadnák el a kötelező jelleget. A szakszervezetek a szakmunkások legkisebb keresetére vonatkozó szorzószámnál jövőre még elfogadnának egy alacsonyabb mértéket, ha az garantálja, hogy 2008-ra már 1,25 legyen szorzó. A kormányzati oldal és a szociális partnerek abban viszont egyetértésre jutottak, hogy a felsőfokú végzettségűeknél javasolják a cégeknek, hogy lehetőségeik szerint legalább 1,5-szörös szorzót alkalmazzanak a minimálbérhez képest.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek