kapubanner for mobile

Megegyezés előtt a MÁV a bérfejlesztés kérdésében

Folytatódott csütörtökön az érdekegyeztető tárgyalás a MÁV-nál a munkáltató és a szakszervezetek között. A felek tájékoztatása szerint közel kerültek a megállapodáshoz.

A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint a csütörtöki egyeztetésen a foglalkoztatáspolitikai témában megállapodás közeli helyzet alakult ki. A Vasutas Érdekegyeztető Tanács (VÉT) csütörtöki ülésén tárgyaltak a 2006 végén lejáró kollektív szerződésről és a 2007. évi bérfejlesztésről is.

A MÁV közlése szerint a kollektív szerződések tárgyalásakor továbbra is nyitott maradt a megemelendő heti munkaidő juttatásának kérdése, a bérfejlesztéssel kapcsolatban pedig egyelőre nem kívántak részleteket elárulni. A vasúttársaság illetékesei a három témában egyszerre szeretnének megállapodni.

Szakszervezeti oldalról a tárgyalások jelenlegi szakaszának részleteiről nem kívántak nyilatkozni. Annyit elárultak, hogy közlekedtek az álláspontok a foglalkoztatáspolitikában, a bér és kollektív szerződés módosításában pedig keresik a megoldás a békés megállapodás érdekében. A tárgyalások a kollektív szerződésről és a bérfejlesztésről pénteken folytatódnak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek