kapubanner for mobile

Megint máshol nyomoznak majd az adócsalók után

Rövidesen jelentősen átszervezik a Nemzeti Nyomozó Irodát - írja a Magyar Hírlap. A cikk szerint ha a Pénzügyminisztérium törvényjavaslata hatályba lép, a magyar FBI-nak meg kell válnia az alig két éve odakerült pénzügyi nyomozó főosztálytól. Ez több mint százhetven nyomozót érint. A napokban a parlament elé kerülő jogszabály ugyanis a vám- és pénzügyőrség hatáskörébe helyezné az adócsalás vizsgálatát, ezt jelenleg kizárólag az NNI említett főosztálya végzi - olvasható az újság mai számában. A lap úgy tudja, hogy a rendőrséget nem tájékoztatták a készülő törvényjavaslat tartalmáról, sőt az után sem kaptak hivatalos tájékoztatást, hogy a kormány két héttel ezelőtt benyújtotta a parlament elé.

Rövidesen jelentősen átszervezik a Nemzeti Nyomozó Irodát - írja a Magyar Hírlap. A cikk szerint ha a Pénzügyminisztérium törvényjavaslata hatályba lép, a magyar FBI-nak meg kell válnia az alig két éve odakerült pénzügyi nyomozó főosztálytól. Ez több mint százhetven nyomozót érint. A napokban a parlament elé kerülő jogszabály ugyanis a vám- és pénzügyőrség hatáskörébe helyezné az adócsalás vizsgálatát, ezt jelenleg kizárólag az NNI említett főosztálya végzi - olvasható az újság mai számában.

A lap úgy tudja, hogy a rendőrséget nem tájékoztatták a készülő törvényjavaslat tartalmáról, sőt az után sem kaptak hivatalos tájékoztatást, hogy a kormány két héttel ezelőtt benyújtotta a parlament elé.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek