Megint mernek betegek lenni az emberek?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyre betegesebbek a németek - legalábbis erre utal a szövetségi statisztikai hivatal most közzétett kimutatása, amely szerint az alkalmazottak tavaly betegség miatt átlagosan 15 napot maradtak távol munkahelyüktől - adja hírül az InfoRádió.
Az ezredfordulót követő gazdasági nehézségek idején ez az átlag alig érte el a tíz napot. A legtöbben hátfájásra panaszkodva íratják ki magukat, és a betegbiztosítók szerint a helyzet a jövőben még tovább fog romlani, ezért összehangolt tájékoztatást fontolgatnak olyan, munkahelyen is végezhető testmozgás népszerűsítésére, amely a hátizmok erősítését szolgálja, és így talán elejét veheti a költséges kezeléseknek is.
A táppénz indokaként második helyen szerepelnek a légúti megbetegedések, amelyek kiváltképpen az influenzajárványok idején döntik több napra is ágyba a munkavállalókat.
A betegségek sorában igencsak előretörtek a pszichikai bajok. A második legnagyobb német betegbiztosító intézet, a Barmer csupán tavaly közel 700 millió eurót adott ki ilyen célból kórházi kezelésekre. A lélektani zavarok aggasztó szaporodását a Barmer szóvivője azzal magyarázta, hogy a dolgozókra egyre nagyobb teher nehezedik mind a munkájuk során, mind pedig a családjukon belül, de ebben szerepet játszik az is, hogy emelkedőben van azoknak a száma, akik nem titkolják a depressziójukat.
InfoRádió

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?