Megint sztrájk várható Ferihegyen
Csütörtökön 16 órára kétórás sztrájkot helyezett kilátásba a Ferihegyi repülőtér két szakszervezete, közölte a Budapest Airport Rt. (BA) az MTI-vel az egyeztetések után
A BA közleménye szerint a sztrájkbizottság a szerdai egyeztetésen jelezte, hogy csak akkor áll el a munkabeszüntetéstől, ha 2006-ra megvalósul a 12 százalékos béremelés, és ha megfelelő továbbfoglalkoztatási garanciát kapnak a szakszervezetek. Hozzáteszik, hogy a sztrájkbizottság garanciát kért a kiszervezés előtt álló egységek megtartására is. Emlékeztetnek rá, hogy a BA vezetése 4,5 százalékos béremelést javasolt.
Hozzáteszik: azt kérték az érdekképviseletektől: napolják el a tárgyalásokat január közepéig, hogy az új vezetés "érdemben és felelősen tudjon tárgyalni ezekről a fontos kérdésekről". Hozzáfűzik, hogy a tárgyalásokon részt vett a BA privatizációs pályázatának nyertese, a brit BAA Plc repülőtér-üzemeltető szakértője is. A munkáltató közleménye szerint az érdekképviseletek nem adtak elég időt az új vezetésnek.
A közlemény idézi Somogyi-Tóth Gábort, a BA Rt. forgalmi vezérigazgató-helyettesét, aki azt mondta: "nem a dolgozók érdekét szolgálja az, hogy esélyt sem adtak az új vezetésnek elképzeléseik felvázolására". A közlemény szerint csütörtökön 10 órakor folytatják a tárgyalásokat abban a reményben, hogy megállapodásra jutnak.
A vezetés arra kérte a szakszervezeteket, hogy vonják vissza a sztrájkfenyegetést, amíg tartanak a tárgyalások, ezt azonban az érdekképviseletek visszautasították. A közlemény hangsúlyozza, hogy a BA vezetése mindent megtesz azért, hogy működjék a repülőtér. "Arra kérünk minden dolgozót, hogy ne szüntesse be a munkát, gondoljanak az utasokra is a karácsonyi ünnepek előtt" - tette hozzá Somogyi-Tóth Gábor a közlemény szerint.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?