kapubanner for mobile

Meglepően sok időskorú dolgozik

Jelentősen nőtt az időskorúak foglalkoztatottsága a 1999-2013-as időszakban – írja a kormány a Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramban a Napi.hu szerint, amiből az is kiderül, hogy az idén kezdődő korhatáremelés foglalkoztatási hatásait lenullázza a 2012-ben bevezetett nők 40 kedvezmény.

images

A kormány a múlt héten küldte meg Brüsszelnek a konvergenciaprogram (KP) aktualizált változatát, amelyben a nyugdíjrendszer és a foglalkoztatás összefüggéseit is vizsgálják.

A tanulmány szerint a 1999-2013-as időszakban összességében több mint 4 százalékkal nőtt a foglalkoztatás, elsősorban a nyugdíjrendszerben bekövetkezett változások miatt. A nyugdíjkorhatár emelése idén kezdődött meg, így a tavalyi 62 évről 2022-re 65 évre emelkedik a korhatár. Ez születési évenként fél évente nő, így az 1951-ben születettek még 62 évesen, 1952-ben születettek 62,5 évesen vonulnak nyugdíjba. A korhatáremelés teljes mértékben először az 1957-es évjáratot érinti - ők már csak 65 évesen gondolhatnak nyugdíjra.

A korhatáremelés mellett az Orbán-kormány döntött a korhatár alatti nyugdíjak átalakításáról; új korhatár alatti nyugdíj már nem állapítható meg 2012 óta, a meglévő nyugdíjakat pedig átkeresztelték. Egyetlen kiskaput nyitott a kormány a nők esetében - ők akkor is elmehetnek nyugdíjba korhatár előtt, ha megszerezték a 40 év szolgálati időt, amely a kedvezmények rendszere miatt nem minden esetben jelent 40 év tényleges munkaviszonyt. Mint az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ábrájából kiderül, amit a 62-ről 65 évre történő foglalkoztatás növelésével megnyer a gazdaság - azt a női korkedvezménnyel jelentős részben el is veszíti - legalábbis a 2018 utáni időszakban.

Összességében az NGM azzal kalkulál, hogy 2023-ig további 3,6 százalékkal nő a foglalkoztatás a nyugdíjba meneteli szabályok szigorítása miatt. A nyugdíjkorhatár emelése 1,6, a korhatár előtti nyugdíjazás eltörlése további 1,7 százalékkal növeli a foglalkoztatást. A tárca feltételezése szerint 1,2 százalékkal nőhet a foglalkoztatás a rokkantsági rendszer szigorítása miatt, míg a női korhatár 0,9 százalékkal rontja azt.

Napi.hu
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk