kapubanner for mobile

Mégsem épít gyárat a Canon

A Canon bejelentette, hogy elhalasztja az idén júliusban Higashi Sonogi-gun városban alapított Nagasaki Canon Inc. építésének és üzembe helyezésének időpontját. A válság miatt ugyanis nincs szükség több kamerára. A dolgozók kiképzése ettől függetlenül megtörténik, értesült a Népszabadság.

Óriási és ultramodern gyárat épített volna a Canon, a digitális képalkotási technológiák egyik vezető vállalata, méghozzá Japánban. A Higashi Sonogi-gun városban alapított Nagasaki Canon Inc. építésének és üzembe helyezésének időpontját júliusról határozatlan időre eltolták.

A vállalat maximum egy-két éves csúszással számol, amit ugyan hivatalosan nem kommentáltak, de erre enged következtetni, hogy bejelentették: a döntés nincs hatással azon dolgozókra, akik már megkapták állásajánlatukat és munkába állásuk tervezett időpontja 2009. január.

Egyszersmind a 2009. áprilisában érkező végzős középiskolásokra sem. Az új alkalmazottak képzés kapnak az Canon Oita üzemében, majd az új Canon Nagasaki telephely üzembe helyezését követően állnak munkába.

A digitális kamerák iránti igény 2000. óta folyamatosan és gyorsan emelkedett, így a kereslet várható növekedése miatt döntött a Canon a termelési kapacitás növelése mellett, a gyárban mind digitális tükörreflexes (SLR) mind kompakt kamerák készültek volna.

A gyártás 2009 decemberében kezdődhetett volna a Kyushu-ban található Oita Canon Inc. vállalattal együttműködésben.

A cég közleménye szerint: az utóbbi időben azonban az egyesült államokbeli pénzügyi nagyvállalatok csődjének következtében kialakult globális gazdasági válság miatt a digitális kamerák iránti kereslet az eredeti tervekhez képest jelentősen visszaesett, amely szükségessé tette a korábbi gyártási tervek átgondolását.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek