kapubanner for mobile

Mégsem zár be a Nyíregyházi Konzervgyár

A végelszámolás alatt álló EKO Kft., a Nyíregyházi Konzervgyárat vezető cég mégis folytatja eddigi tevékenységét - derült ki a Népszabadság jelentéséből. A napilap értesülései szerint kedden írják alá azt a bérleti szerződést, mely 120 alkalmazott munkahelyének megmentését biztosítja.

Megmenekült a végelszámolástól a Nyíregyházi Konzervgyár. Mint arról a Népszabadság értesült, a gyár megmentéséért hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei termelési és értékesítési szövetkezet 3774 agrártermelője fogott össze, akiknek sikerült további bérleti szerződés keretében megegyeznie a végelszámolóval.

Az elsősorban uborka, meggy és paradicsom-feldolgozó üzemet és annak termelő-eszközeit a jövőben a szövetkezet fogja bérbe venni. A kedden aláírt bérleti szerződéssel 120 alkalmazott folytathatja munkáját a Konzervgyárban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek