Megszűnik a matematika érettségi?
A természettudományos képzés népszerűtlensége miatt a szakemberek egy része azt szeretné, ha a diákok választhatnának az érettségin a képzésekből - írja a Magyar Nemzet.
A napilap szerint ez azt jelenti, hogy a jövőben a matematika nem lenne kötelező vizsgatárgy, ehelyett a diákok választhatnának, hogy matekból, vagy fizikából, kémiából illetve biológiából érettségiznek.
A természettudományos képzésekre ugyanis idén annyira kevesen jelentkeztek, hogy az egyetemek még az ingyenes férőhelyeket sem tudták feltölteni; a tavalyinál csaknem negyedével kevesebb diákot vettek fel a kurzusokra - írja a Magyar Nemzet.
Fésüs László, a Debreceni Egyetem rektora szerint valamennyi természetudományos tárgyat egyenrangúként kell kezelni ahhoz, hogy ez megváltozzon. Szerinte optimális az lenne, ha két ilyen tárgyból lehetne érettségizni, ehhez viszont emelni kellene az óraszámokat a középiskolák utolsó évfolyamain.
Az MTA elnöke a kötelező matek érettségi megtartása mellett tenné kötelezővé a természettudományos tárgyból tett vizsgát. Pálinkás József javaslatát az Országgyűlés tudományos és oktatási bizottsága is támogatta tavasszal - Hiller István miniszter pedig ígéretet tett arra, hogy legkésőbb 2012-ben megvalósulhat a tervezet.
Magyar Nemzet/Hírszerző

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?