kapubanner for mobile

Megszüntetnék a kényszervállalkozásokat

A kormány heteken belül olyan javaslatot dolgoz ki, amely véglegesen rendezi a kényszervállalkozások problémakörét. A tervek szerint a mostani moratórium ez év június 30-án véget ér - közölte Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.A pénzügyminiszter közölte: a tárca ismeri az ügy kapcsán beadott képviselői módosító javaslatot, amely a kényszervállalkozások helyzetének rendezése érdekében egy évvel meghosszabbítaná a jelenlegi moratóriumot. A miniszter közölte: ezzel szemben, az ügy rendezésére alakult bizottság munkája alapján a kormány heteken belül véglegesen rendezni kívánja a színlelt vállalkozások, a kényszervállalkozások problémakörét.Veres János elmondta: a pénzügyi tárca a moratórium meghosszabbítása helyett végleges megoldásra gondol, ennek részleteit két-három héten belül kidolgozzák, és a kormány, illetve a parlament elé terjesztik.Az Országgyűlés költségvetési bizottsága keddi ülésén a kormánypártok képviselői támogatták Pető Iván SZDSZ-es képviselő javaslatát, amely a színlelt vállalkozások szankcionálására vonatkozó moratóriumot egy évvel, azaz 2006. június 30-ig meghosszabbítaná.(MTI)Korábban:Még egy évig maradhatnak a színlelt szerződésekNincsenek biztonságban a kényszervállalkozók        
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek