Megújululás előtt a szakszervezetek
Útelágazáshoz értek a szakszervezetek; a vállalati kultúrák, a munkavállalói igények változásához hasonlóan az érdekképviseletekre is megújulás vár - hangsúlyozta a Világgazdaságnak Pataky Péter. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) megbízott elnöke szerint Magyarországon elsősorban a munkahelyek számát kell növelni, csak ezután következhet a foglalkoztatottság szintjének javítása.
Pataky Péter tapasztalata szerint a munkahelyek és a vállalati kultúrák átalakulása időnként ellehetetleníti az érdekképviseleti munkát. Igaz, akadnak jó példák, olyan vállalatok, ahol ösztönzők, HR-rendszerek segítik a dolgozói elégedettség javulását. A megújulás részeként Pataky Péter a kis- és közepes vállalatoknál végzendő érdekképviseleti munkát fejlesztené. Az úgynevezett szolgáltató szakszervezet kialakításával a jogsegélyszolgálat, a munkavédelmi tájékoztatás lenne többek között elérhető a kkv-k dolgozói számára.
A megbízott elnök úgy látja: a szakszervezetek felelőssége az is, hogy javítsanak társadalmi megítélésükön. Bár az értékeik - mint szakszerű és reális munkavégzés - évek óta nem változnak, úgy tűnik, ez kevés ahhoz, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek. Meg kell tanulniuk "eladni" magukat és boldogulni a média világában.
Elnökválasztásra készülve
November 24-25-én lesz az MSZOSZ VI. kongresszusa. A négyévenként megrendezett eseményen többek között új elnököt és alelnököt választ a szervezet. Mint ismeretes, az MSZOSZ elnöke korábban Wittich Tamás volt, ám júliusban kinevezték a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség élére, azóta a megbízott elnök Pataky Péter. A lap úgy tudja, másik jelölt is van az MSZOSZ élére Sáling József személyében, aki jelenleg a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének a vezetője.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?