kapubanner for mobile

Megválasztották Straub Elek utódját

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén Vahl Tamást választották meg a kamara új elnökének. Az SAP Hungary ügyvezetője Straub Elek nyomdokaiba lép ebben a tisztségben, aki az elnökség élén töltött négy sikeres esztendőt követően az alapszabály értelmében vált meg elnöki tisztségétől.

A DUIHK új elnöke, Vahl Tamás megválasztását követően kijelentette, hogy folytatni kívánja a tagoknak és más vállalatoknak nyújtott szolgáltatási, tájékoztatási és tanácsadási kínálatot, és a jövőben is aktív szereplője lesz a gazdaságpolitikai párbeszédnek.

A szakember 1983-ban végezte el a Budapesti Külkereskedelmi Főiskolát, majd ezt követően magyar külkereskedelmi vállalatoknál dolgozott értékesítési területen. 1987-ban értékesítési vezető lett a Siemens-csoporthoz tartozó Sicontact Kft.-ben.

Különböző vezetői pozíciók után 1999-ben a SAP Hungary Kft. értékesítési vezetője lett, 2000 óta pedig a vállalat ügyvezetője, áll a szervezet közleményében.

Vahl Tamás az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnökségi tagja, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alelnöke és tagja a Hungarian European Business Councilnak. 2003 óta a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökségi tagja, 2005-ben alelnöknek nevezték ki. 2005-ben a Magyar Köztársaság Lovag Keresztjével tüntették ki.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek