kapubanner for mobile

Mélyponton a brit munkanélküliség

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hatéves mélypontra süllyedt a brit munkanélküliségi ráta a brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai ismertetése szerint.

Az ONS közölte, hogy az augusztussal zárult három hónapban 154 ezerrel 1,97 millióra csökkent a bejegyzett állástalanok száma, amely 2008 vége óta most első ízben került kétmillió alá.

A munkanélküliek aránya jelenleg 6 százalék, amely szintén 2008 óta nem mért mélypont. A tavalyi azonos időszakban még 7,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában.

Augusztus végén 538 ezerrel kevesebben kerestek állást, mint egy évvel korábban. Ez a legnagyobb éves csökkenés azóta, hogy az ONS 1972-ben elkezdte a foglalkoztatottsági adatok negyedévenkénti rendszeres közlését.

A foglalkoztatottsági ráta jelenleg 73 százalék, ami szintén rekord közeli arány. Ezt a dinamikát azonban továbbra sem kíséri a reálbérek növekedése. Az ONS szerdai kimutatása szerint a prémiumokkal együtt számolt alkalmazotti nominálbér augusztusban átlagosan 0,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Ez kevesebb mint a fele az augusztusban mért tizenkét havi inflációnak, amely 1,5 százalék volt. Az inflációs ütem folyamatosan csökken Nagy-Britanniában, de változatlanul meghaladja a bérnövekedését: az ONS e héten ismertetett adatai szerint a fogyasztói árindex szeptemberben 1,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi szintnél.

Ez 2009 szeptembere óta a legalacsonyabb éves drágulási ütem Nagy-Britanniában, londoni pénzügyi elemzők szerint azonban a brit alkalmazotti bérek reálértéke a következő három évben sem éri el a recesszió előtti szintet.

Az EY - korábbi teljes nevén Ernst & Young - könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég ITEM Club nevű gazdasági kutatóintézetének prognózisa szerint a brit alkalmazotti nettó reálbérek 2017-ben is alacsonyabbak lesznek a globális pénzügyi válság előtti utolsó évben, 2007-ben mért szintnél, vagyis a brit háztatások a reálbér-növekedés szempontjából "egy teljes évtizedet elveszítenek".

Az ITEM Club közgazdászai azt valószínűsítik, hogy az éves bérnövekmény is elmarad a következő három évben a válság előtti időszakra jellemző 4,5-5 százalékos ütemektől.

Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemző cég, a Capital Economics közgazdászai is arra a következtetésre jutottak a szerdai adatismertetés utáni elemzésükben, hogy - főleg a közszférában érvényesített bértakarékosság, a brit munkapiacon még mindig meglévő munkaerő-túlkínálat és a vállalati szektor nem bérjellegű munkaköltségeinek meredek emelkedése miatt - egyelőre nem valószínű a recesszió előtti 4-5 százalékos éves bérnövekmények visszatérése.

Mivel azonban az infláció a következő hónapokban várhatóan még tovább lassul, és jövőre is alacsony marad, nem kell jelentősen gyorsuló bérnövekedés ahhoz, hogy a háztartások vásárlóereje érzékelhetően javuljon - jósolták a Capital Economics londoni elemzői.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek