Mennyi lesz a fizetésünk 2007-ben?
Még mindig nincs országos bérajánlás, de már közelednek az álláspontok. A fizetésfelmérést készítő cégek szerint a vállalatok hatszázalékos béremelést terveznek idén, de a gazdasági megszorítások miatt tízszázalékos jövedelemveszteséggel kell számolniuk a bérből élőknek.
A hazai cégek közel fele januárban, több mint egyötöde áprilisban, tíz százalékuk pedig márciusban rendezi a béreket derül ki a Mercer Magyarország elemzéséből. A januári bérrendezés is a legtöbb esetben csak a tavaszi hónapokban realizálódik.
Tavasszal kevesebbet akartak adni
A Hay Group elemzői a jövő évi fizetésemelések tervezésével kapcsolatban azt figyelték meg, hogy a nyáron bejelentett jogszabályi változások miatt a vállalatok nagy része felfele módosította májusban megadott béremelési előrejelzését. Ugyanakkor, hogy a Hay Group felméréseiben résztvevő vállalatoknak csupán elenyésző része kívánja kompenzálni a munkavállalók járulékváltozásokból fakadó nettó jövedelemkiesését. A novemberi adatok alapján idén a vállalatok átlagosan 6 százalékos béremelést terveznek. Szintén a gazdasági változásoknak tulajdonítható, hogy a cégek többsége a korábbi évektől eltérően a 2006-os év legutolsó heteire halasztotta a 2007-es bértervek véglegesítését. A Hay Group felmérésében több mint 300 vállalat béradatait dolgozta fel, amelyek döntő többsége (85 százaléka) külföldi tulajdonú vállalat. Ágazatok szerint pedig az ipari és autóipari, a nem tartós fogyasztási cikkekkel foglalkozó és az elektronikai vállalatok vannak jelen a legnagyobb mértékben.
A változó bér is emelkedik
A Hewitt régiós felmérése alapján 5,4-5,7 százalék lehet az emelés mértéke, ami némileg alacsonyabb, mint idén. 2006-ban az átlagos fizetésemelés 5,5 százalék volt a középvezetők körében, a felsővezetők pedig 5,8 százalékkal kaptak többet. Érdekes, hogy a régióban csak Ausztriában érték el a fizetésemelések a 2005 végén megadott értéket. Idén kisebb mértékben fog emelkedni a változó bér is: 2007-re hat százalékot terveznek a vállalatok, 2006-ban azonban a fizikai dolgozókat kivéve minden szervezeti szinten 6,5 százalékos volt a változóbér-emelés.
Tavaly magasabb volt a fizetésemelések átlagos mértéke a termelési és gyártási ágazatban mint a szolgáltató szektorban, 2005-ben viszont fordított volt a helyzet. A 2007-es előrejelzések a termelésben az átlagosnál azonban némileg alacsonyabb fizetésemelést jeleznek.
A 100-250 millió euró árbevétellel rendelkező cégek magasabb fizetésemeléseket adnak, mint alacsonyabb bevétellel rendelkező versenytársaik. Viszont a 25 millió euró alatti árbevételű cégeknél mind a felső vezetés, mind a fizikai dolgozók magasabb emelésben részesültek, mint a 25-100 millió euró közötti vállalatoknál. A 269 megkérdezett vállalat harmada januárban emeli a fizetéseket, de mindegyiküknél az év egy meghatározott hónapjában van fizetésemelés.
Nem marad szinten a reálbér
Szintén hatszázalékos béremelést lát valószínűnek a Német-Magyar Ipar- és Kereskedelmi Kamara, akik 83 német érdekeltségű magyar vállalat körében végezték a felmérést.
A vállalkozók szerint idén akár 10 százalékos jövedelemveszteséggel kell számolnia a bérből élőknek a magasabb adók és árak miatt. Ezt fizetésemeléssel nem tudják teljesen kompenzálni, az ugyanis már a saját versenyképességüket is veszélyezteti. Ahhoz, hogy szinten maradjon a reálbér, 10-12 százalékos emelésre lenne szükség a vállalatok azonban valószínűleg ennél kevesebben állapodnak majd meg a munkáltatókkal.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?