kapubanner for mobile

Mi is az a szolidaritási sztrájk?

Hamarosan sztrájkba lépnek a vasúti dolgozók is, szerdán dől el, hogy mikortól állnak le a Budapest környéki vonalakon. De mi is az a szolidaritási sztrájk?

images

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének sztrájkbizottsága délelőtt dönt a már meghirdetett szolidaritási sztrájk kezdésének időpontjáról - mondta Gaskó István, a VDSzSz elnöke. Megerősítette azt is amit korábban nyilatkozott, hogy 12 órával korábban határoznak a kezdésről, illetve a sztrájk a BKV-dolgozókkal vállalt szolidaritás. Elsősorban a Budapest környéki közlekedésre koncentrálnak majd, de az akció hatással lesz az ország összes vasútvonalára.

Gaskó úgy fogalmazott, hogy "a MÁV-val tárgyalni kívánnak a szolidaritási sztrájk idején nyújtandó még elégséges vasúti szolgáltatásról".

A szolidaritási sztrájk

A sztrájktörvényben szerepel, hogy a szakszervezetek szolidaritási sztrájkot hirdethetnek. Ilyen munkabeszüntetés esetén nincs szükség egyeztető tárgyalásra, mert nem az érdekképviselet saját céljai, hanem mások törekvéseinek a támogatására szolgál.

A sztrájkot megelőző munkaügyi vita maximum 7 napig tarthat, ezalatt egy figyelmeztető sztrájk szervezhető. Ennek időtartama csak 2 óra lehet. A tárgyalások alatt a munkavállalók így adnak nyomatékot a követeléseiknek, megmutathatják elszántságukat – azaz figyelmeztethetik a munkaadót. A szolidáris munkabeszüntetés is „figyelmeztető jellegű sztrájk”, tehát a törvény szerint nem haladhatja meg a 2 órát. Gaskó István, a VDSzSz elnöke ennek ellenére határozatlan idejű sztrájkról beszélt kedden az MTI-nek.

Két óra alatt is borul a menetrend

A MÁV szakszervezetei már szerveztek korábban is 2 órás figyelmeztető sztrájkot, legutóbb 2009. október 27-én 10-től 12 óráig tartott a munkabeszüntetés. Akkor egyes vonalakon – a budapesti elővárosi vasúton például – körülbelül délután 3 órára, a távolsági és InterCity vonatok útvonalán pedig az esti, éjszakai órákra állt helyre a közlekedés. Következő nap pedig már menetrend szerint indultak a vonatok. A MÁV akkori tájékoztatása szerint néhány száz vonatot érintett a vasutas szakszervezetek sztrájkja.

Gaskó István hétfőn elárulta: a terveik szerint a Budapest környéki vonatokat fogja leginkább érinteni a sztrájk, de a munkabeszüntetés hatással lesz az ország egész vasúti közlekedésére. A VDSzSz a MÁV-nál a még elégséges szolgáltatásról már a hét első napján tárgyalást kezdeményezett, amely azonban nem hozott eredményt.

VDSzSz elnöke az MTI-nek azt is kijelentette, hogy a szolidaritási sztrájknak kellő támogatottsága van a vasutasok körében. Gaskó István azt is hozzátette, hogy kapcsolatban van a BKV-s szakszervezetekkel, figyelemmel kíséri sztrájkjuk alakulását.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek