Mi lesz a településőrökkel?
Holnap jár le a településőrök költségeinek második negyedéves elszámolása, ám az önkormányzatok jó része ma sem tudja, hogyan folytatódik az előző kormány által indított program - cikkezik a Népszava.
Bár a Bajnai-kormány az idei évre biztosította a településőrök foglalkoztatásának költségvetési fedezetét, nem tudni, hogy az Orbán-kabinetnek mi a szándéka ezzel az intézménnyel.
A tavaly októberben indult programra eddig mintegy kétezer igény érkezett az ország ezernyi településéről. A program első három hónapjában ezren már szolgálatba is álltak, működésük eddigi tapasztalatai kedvezőek. 2010-re - a minimálbér összegének emelkedése nyomán - a rendészeti tárca fejenként 73.500 forintot, és 27 százalék járuléktámogatást biztosított a program résztvevőinek.
A Népszava úgy tudja, hogy a településőrség jelenleg a Belügyminisztériumhoz tartozik, ott azonban nincs igazi "operatív" gazdája az ügynek. Az ezzel foglalkozó szervezeti egységet a kormányváltással egy időben megszüntették, a munkatársakat elküldték.
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?