Mi rejlik a rendőrség átszervezése mögött?
A rendőrség napokban bejelentett átszervezése mögött nemcsak a hatékonyság növelésének szándéka áll, a döntéshozók így kívánnak megszabadulni azoktól, akik a már meggyanúsítottakon kívül érintettek lehetnek a korrupciós ügyekben - írja a Magyar Nemzet.
A lap szerint augusztusban még a helyükön maradnak azok a szakemberek, akik a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) munkatársaiként járnak el a kilencvenes évek leszámolásainak vizsgálatában.
A napokban csak a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni főosztályának szervezett bűnözés elleni osztálya szűnt meg - jogutód nélkül - közölte a lappal Samu Attila, a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsosa. Az NNI bizonyos egységeit a korábbi terveknek megfelelően a Készenléti Rendőrségbe csoportosítják át.
A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy a nemrég kirobbant rendőrségi korrupciós botrány vizsgálatakor a döntéshozók úgy gondolták, az említett NNI egységek munkatársai közül jó néhányan haszonélvezői lehettek a történteknek.
Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?