kapubanner for mobile

Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az év elején látványosan beindult a személyi kölcsön piaca: az MNB friss adatai szerint januárban 84,3 milliárd forintnyi új szerződés született, ami közel 14%-os éves növekedés. Eközben a babaváró visszaesett, a munkáshitel pedig története leggyengébb hónapját produkálta – a trend egyértelműen lefelé mutat.

Lendületesen indította 2026-ot a személyi kölcsön: a Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint januárban 84,33 milliárd forint volt az újonnan kötött szerződések összege, ami 13,9%-kal haladja meg az egy évvel korábbi 74,03 milliárd forintot. Ugyanakkor a decemberi 89,51 milliárd forinthoz képest 5,8%-os visszaesés látható, pedig az elmúlt években jellemzően a januári kihelyezés múlta felül az év végi adatot. Tavaly például 2024 decemberében 64,17 milliárd forint volt a kihelyezés, amit 2025 januárjában 74,03 milliárd forint követett, akkor 15,4%-os emelkedéssel - olvasható a bank360.hu összesítésében. 

Darabszámban idén januárban 24 594 személyihitel-szerződés született, ami 3,2%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi 23 823 darabhoz képest. Decemberhez viszonyítva azonban itt is csökkenés történt: 2025 utolsó hónapjában 27 696 szerződést kötöttek, amihez képest a januári adat 11,2%-kal alacsonyabb.

Az összesített szerződésszám és a kihelyezett volumen alapján az átlagos hitelösszeg 3 428 747 forintra emelkedett, ami egy év alatt 10,3%-os növekedést jelent.

Ezzel párhuzamosan a támogatott konstrukciók gyengébben teljesítettek. A babaváró hitelnél januárban 14,11 milliárd forint volt az új szerződések összege, ami 13,8%-os visszaesés az előző év azonos időszakához képest. Bár a január hagyományosan a konstrukció leggyengébb hónapja, a mostani csökkenés így is jelentős.

A munkáshitel még látványosabb visszaesést mutatott: januárban mindössze 5,78 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket, ami 38,6%-kal marad el a 2025 januári 9,41 milliárd forinttól. A tavaly februári, 28,57 milliárd forintos csúcshoz képest az idei januári teljesítmény ennek csupán 20,2%-a.

A bő egy éve elérhető konstrukciónál folyamatos csökkenő trend rajzolódik ki. A tavaly február–márciusi kiugró hónapok után a havi kihelyezés már nem érte el a 20 milliárd forintot, május volt az utolsó hónap, amikor 15 milliárd forint fölé került. A 10 milliárdos szintet utoljára szeptemberben haladta meg a konstrukció, és a jelenlegi tendencia alapján az 5 milliárdos határ tartása is kérdésessé válhat.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek