kapubanner for mobile

Michael Hayden lesz a CIA vezetője

Michael Hayden négycsillagos tábornokot jelöli a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére George Bush amerikai elnök – jelentette be hétfőn a CNN televízióban Stephen Hadley, az elnök tanácsadója.

Michael Hayden a pénteken lemondott Porter Goss helyét veszi át. A 61 éves hivatásos katona kinevezését a hétvégi amerikai sajtó már valószínűnek tartotta. A tábornok 1999-2005 között az amerikai hírszerző közösség "elektronikus fülét", a Nemzetbiztonsági Ügynökséget(NSA) vezette. A múlt év óta Hayden a 15 amerikai hírszerző szervezet munkáját összehangoló John Negroponte nemzeti hírszerzési igazgató (DNI) helyettese és bizalmasa.

Több amerikai törvényhozó, köztük republikánusok is, már korábban kétségeiket fejezték ki a CIA-igazgatójelöltről, mert Haydennek köze volt az elmúlt időszak telefonlehallgatási botrányaihoz. A képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke attól tart, hogy a Hayden kinevezése körül várható vita eltereli majd a figyelmet az igazi aktuális kérdésről, a hírszerzés reformjáról.

Két dudás?

Az amerikai sajtó elő számú témája azonban továbbra is Goss pénteken bejelentett távozása, aki a képviselőház hírszerzési bizottságát vezette, amikor Bush elnök 2004 szeptemberében kinevezte a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat megelőző súlyos elmulasztások és az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos melléfogások miatt sokat bírált CIA élére a magas kitüntetéssel leköszönt George Tenet utódjául.

Sajtóhírek szerint Goss zokon vette, hogy Bush elnök tavaly februárban nem őt, hanem John Negroponte bagdadi exnagykövetet, volt ENSZ-nagykövetet nevezte ki nemzeti hírszerzési igazgatónak (DNI). A tisztséget a szeptember 11-i terrorcselekmények tanulságain alapuló hírszerzési reform jegyében hoztak létre. A DNI az amerikai hírszerző közösség 15 polgári és katonai szervezetét felügyeli, köztük a CIA-t, és ő tájékoztatja naponta az elnököt az időszerű értesülésekről. Mindezt a feladatkört korábban a CIA igazgatója látta el mint "első az egyenlők között".

A The New York Times szerint Goss akadályozta Negroponte messzemenő reformterveit, amely szerint a CIA-nak alapvető tevékenységére kell összpontosítania, a terrorizmus elleni harcra és a külföldi hírszerzésre, míg az elemzés munkájának a központja máshova kerül. Goss igyekezett megakadályozni, hogy a CIA-tól elemzőket csábítsanak át a közvetlenül a John Negroponte alá rendelt, Michael Hayden vezette Országos Antiterrorista Központba. A CIA profi szakértői sem kedvelték Gosst, mivel magával hozta kongresszusi hivatalának konzervatív munkatársait, akik az ügynökség liberálisok és kiszivárogtatók gyülekezetének tekintették


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek