kapubanner for mobile

Michiganben eltörölték a kötelező szakszervezeti tagságot

A michigani törvényhozás kedden megszavazta azokat a törvényeket, amelyek mind a közszolgálati, mind a magánszférában eltörlik a kötelező szakszervezeti tagságot.

Rick Snyder, Michigan republikánus kormányzója várhatóan napokon belül aláírja a jogszabályt, amivel az törvényerőre emelkedik. Ezzel az amerikai autógyártás fellegvára lesz a 24. olyan amerikai állam, amelyben megtiltották, hogy az alkalmazottakat kötelezhessék a szakszervezeti tagságra és a tagdíjfizetésre. A szakszervezetek befolyását ilyen módon alapvetően a déli államokban korlátozták, de a Közép-Nyugaton fogadtak már el hasonló szabályozást; elsőként Indianában, az év első felében.

A michigani fordulat az első értékelések szerint hatalmas vereség a munkavállalói érdekképviseletek, valamint a Demokrata Párt számára, amelynek a szakszervezetek a legfontosabb támogatói közé tartoznak. A lansingi Capitolium előtt kedden 12 ezren tiltakoztak a michigani honatyák határozata ellen. Az akció a két évvel ezelőtti wisconsini megmozdulásokra emlékeztetett, ahol a republikánusoknak szintén sikerült meggyengíteniük a közalkalmazotti szakszervezetek érdekérvényesítési potenciálját.

A republikánus képviselők szerint az új törvény nem korlátozza a szakszervezetek jogait, az érdekképviseleti vezetők ezzel szemben azt állítják, hogy az új jogszabály meggyengítette pozícióikat a kollektív béralkukon. Rámutattak, hogy a munkavállalóknak joguk van kilépni a szakszervezetekből.

A michigani republikánus honatyákat az bátorította a döntésre, hogy az elnökválasztással párhuzamosan megtartott novemberi népszavazáson megbukott a szakszervezeteknek az a kezdeményezése, hogy a kollektív béralkuhoz való jogot az állam alkotmányában rögzítsék.

A michigani demokrata és a szakszervezeti politikusok kilátásba helyezték, hogy az új törvényeket bíróságon támadják meg, vagy megpróbálják népszavazással megsemmisíttetni. A szakszervezetek jogainak korlátozását megszavazó republikánus képviselők választókörzeteiben szavazást kezdeményeznek majd a honatyák visszahívásáról.

Michigan területén összesen 700 olyan üzem működik, amelyet az autóipar éltet. Az állam munkavállalóinak 17,5 százaléka szakszervezeti tag; a szervezettség tekintetében Michigant csak New York, Alaszka, Hawaii és Washington állam előzi meg. Detroit körzetében található a General Motors, a Ford és a Chrysler főhadiszállása.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek