kapubanner for mobile

Miért vándorolnak el a magyar orvosok?

A magyar orvosok akkor is elmennének külföldre, ha nem keresnének kint több pénzt, viszont már egy kisebb béremeléssel csökkenteni lehetne az elvándorlást - derül ki az orvosok elvándorlásával foglalkozó egyik tanulmányból, melyet az Index idéz.

Az is kiderül az Index által idézett Munkaerőpiaci Tükör 2015 című kiadványából, hogy hogy két nagy hullámban vándoroltak el a magyarországi orvosok, akik közül a fiatalabbak inkább a pénzt és a jobb munkakörülményeket, az idősebbek viszont valami mást keresnek külföldön.

A felmérés szerint a 51-60 évesek közül azok mentek el nagyobb valószínűséggel, akiknek a velük egykorú és hozzájuk más jellemzőkben is hasonló orvosokhoz képest magasabb a relatív jövedelmük, vagyis közülük éppen a sikeresebbek mennek külföldre.

Varga Júlia, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdasági és Regionális Tudományi Központjának kutatója 2003 és 2011 között vizsgálta az orvosokat. Az elemzésből az látszik, hogy e nyolc év alatt a vizsgált magyar orvosok 7 százaléka ment el külföldre, majd 2010-2011-ben követte őket még 5 százalék.

2003 és 2011 között a legnagyobb arányban 31-40 éves orvosok mentek el, összesen a korcsoport 14 százaléka döntött úgy, hogy külföldön próbál szerencsét. Ennek a 14 százaléknak a fele 2003 és 2010 közötti hét évben szivárgott el, majd a német és osztrák piac nyitása után egy év alatt még egyszer ennyi fiatal orvost vesztett az ország.

Hasonló arányban távoztak az 51-60 éves orvosok is. A 30 alatti orvosok 12 százaléka ment ki a vizsgált 8 évben, a középkorú, a legkevesebben pedig a középkorú, 41-50 éves orvosok indultak útnak, mindössze 10 százalék.

Index
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek