kapubanner for mobile

Milliárdok a munkanélküliség enyhítésére Észak-Magyarországon

Ez évben 4 milliárd 881 millió forint jut a munkanélküliség enyhítésére az észak-magyarországi régió három megyéjébe az úgynevezett decentralizált foglalkoztatási alaprészből.

images

Gúr Nándor, a régió munkaügyi tanácsának soros elnöke miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön elmondta, május végéig ebből már 3,6 milliárd forintot lekötöttek, 1,219 milliárd forintot pedig kifizettek. Így összességében csaknem 13 ezer ember juthatott átmenetileg munkához.

Kifejtette, a pénzt például képzésre, közhasznú foglalkoztatás támogatására, a foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatásra, vállalkozóvá válást elősegítő támogatásra lehet fordítani Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékben.

Közlése szerint az összeg harmada a foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatásra jutott eddig, negyede pedig képzési, átképzési támogatásra.

Uniós források és egyéb pályázatok révén a régióban 2010-ben mintegy 37 milliárd forint jut a foglalkoztatás bővítésére. Az észak-magyarországi régió három megyéjében május végén a munkaügyi központ 103 ezer munkanélkülit regisztrált, számuk több mint 20 ezerrel volt kevesebb, mint januárban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek