Milliárdokba kerül a munkahelyi semmittevés
A dolgozók a munkaidejük negyedét töltik haszontalan dolgokkal, ami milliárdos károkat okoz, derül ki egy nemrég közzétett amerikai felmérésből. Kutatások szerint a hazai helyzet sem jobb. A munkatársak folyamatos mérése sokba kerül, az erre való igény pedig már cégkultúra függvénye, állítja az mfor.hu által megkérdezett szakértő.
A munkaadók természetesen számolnak bizonyos időveszteséggel a munkaidőt illetően, de a kutatás szerint az alkalmazottak a tervezettnél kétszer több időt töltenek tétlenül. A Salary.com számításai szerint évente 544 milliárd dollárt fizetnek ki a cégek anélkül, hogy ezért valós munkát kapnának.
22 százalékos termeléskiesés
Ami a hazai helyzetet illeti, nálunk is hasonló mutatókat mértek korábban a szakemberek. A Proudfoot Consulting vállalati tanácsadói cég 2005-ös tanulmánya például 22 százalékos termeléskiesést valószínűsített a fenti okok miatt.
Magyarországon a nagyobb vállalatokra jellemző, hogy mérik a hatékonyságot, vélekedik Balázsy Krisztina, a Grafton humánerőforrás szakértője. Hazánkban jellemzően 50-100 fő feletti létszám esetén képzelhető el, hogy ilyen kérdéssel is foglalkozik a HR-osztály, kisebb szervezeteknél elsősorban a toborzással összefüggő munkára korlátozódik a humánerőforrás tevékenység.
A multik jobban figyelnek
A nagyobb társaságoknál szerencsére mind gyakrabban a stratégiai és kontrolling feladatokban is részt vesznek a humánerőforrásért felelős szakemberek. "A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a cégkultúra döntően befolyásolja ezeket a tevékenységeket" - emeli ki Balázsy Krisztina. A szakember szerint a multinacionális cégeknél jellemző, hogy a hatékonyság növelésére nagyobb figyelmet fordítanak a vállalatok.
Fontos szempont az is, hogy a vállalati életgörbe mely szakaszában vizsgáljuk a cégeket, tette hozzá a szakember. Expanzív növekedés esetén például a kérdést egyébként tudatosan kezelő vállalatoknál sem kap elsődleges prioritást a hatékonyság vizsgálata, illetve növelése. A dinamikus bővülés közben ugyanis a HR-osztály elsősorban a toborzással, a beilleszkedéssel és a tréningek szervezésével van elfoglalva.
Az internet a "főbűnös"
Egy konszolidáción átesett piacon ugyanakkor a cégvezetők számára is kulcskérdéssé válik a hatékonyság növelése, ez pedig többnyire a HR-esek munkájában is visszatükröződik. A hazai gyakorlatban mindez a dolgozók megtartásához kapcsolódó tevékenységekben érhető tetten. Az emberi erőforrással foglalkozó munkatársak ilyenkor a dolgozói elégedettség növelésével, a fluktuáció csökkentésével igyekeznek hatékonyabbá tenni a szervezet működését, magyarázta a Grafton humánerőforrás szakértője.
A nem kellő hatékonysággal működő cégek esetén közös a munkáltató és a munkavállalók felelőssége: a hibás cégvezetés és a rossz szervezés éppen úgy növeli a költségeket, mint a dolgozók "elkalandozásai". Amerikai adatok szerint a leggyakoribb eltévelyedést az internet okozza: a válaszadók 52 százaléka szokott az irodában nem a munkájához kapcsolódó oldalakat nézegetni. Emellett kieséshez vezet a munkatársakkal és ismerősökkel folytatott folyosói vagy internetes csevegés, csakúgy, mint a magáncélú telefonálgatás.
.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?