kapubanner for mobile

Milyen képzésekre kapják fel a fejüket a fejvadászok?

Növelik a szakmai felkészültséget, jól mutatnak az önéletrajzban és többnyire borsos áruk. Ez jellemző a nemzetközileg elismert továbbképzésekre, amelyekkel megalapozható a karrierépítés. Érdemes azonban azt is szem előtt tartani hogy a papír, a titulus mit sem ér, ha nincs mögötte valós tudás.

MBA: vezetői karrierhez fontos

Az üzleti életben az egyik legismertebb diploma az MBA, amelyet általában cégvezetők, vállalati közép- vagy felső vezetők végeznek el. A Master of Business Administration fokozat megszerzésének feltétele egy diploma és egy 1 vagy 2 éves MBA-kurzus elvégzése. Ugyan egyre több hazai és nyugat-európai üzleti iskola kínál MBA-t, érdemes alaposan mérlegelni, mielőtt ebbe belevágunk. A jó MBA-t elismert, az üzleti életben is bizonyított tanárok oktatják, kiscsoportos formában zajlik angol nyelven és a fókusz az elméleti képzés helyett az esettanulmányok megbeszélésén, a közös gondolkodáson van.

Nem tanácsos rögtön az első diploma megszerzése után elkezdeni, inkább néhány éves munka- és vezetői tapasztalattal a hátunk mögött. Mindazonáltal egy neves amerikai vagy nyugat-európai MBA belépést jelent az üzleti elitbe. Az éves tandíj az Egyesült Államok elit iskoláiban (például Wharton, Kellogg) 45-50 ezer dollár évente (10-11 millió forint), a hazai iskolák közül a nemzetközileg is jegyzett CEU Business School 20 ezer euróért (6 millió forint) kínálja MBA-jét egy évre. Az iskola kiválasztásánál érdemes az MBA-iskolák rangsorát tanulmányozni, például a Financial Times üzleti napilap éves összeállítását.

LL.M.: Ütőkártya jogászoknak

Megdobhatja a jogászok presztízsét és szakmai elismertségét a diploma után egy nyugat-európai vagy amerikai LL.M. kurzus elvégzése. Az LL.M. az angol Master of Law (a "jog mestere", latinul: Legum Magister) rövidítése. Posztgraduális, 2-4 féléves képzés, többnyire valamilyen szakterületre (például EU-jog, egészségügyi jog, gazdasági jog) teszi lehetővé a specializációt. Nemzetközi ügyvédi irodáknál, külföldi ügyfelekkel foglalkozó jogászoknál, ügyvédeknél, a diplomáciában kifejezetten előnyös az LLM megszerzése.

A felszedett tudás mellett jól mutat névjegykártyán, az önéletrajzban és annak a bizonyítéka, hogy a szakember egy jogterületet behatóan ismer és azt idegen nyelven tanulta. Az Egyesült Államokban az LL.M. után a következő fokozat a JSD (vagy SJD, DJS), Doctor of the Science of Law, amelyet az LLM birtokában lehet megszerezni. A neves angliai Cambridge University egy éves képzését 10 845 fontért (mintegy 3,5 millió forint) kínálja. Körülbelül ezren adják be jelentkezésüket és 200 hallgató kezdheti meg a tanulmányait.

ACCA: pénzügyi területen cseng jól

Közgazdászoknál, pénzügyeseknél, könyvelőknél a fejvadászok rendkívül jó néven veszik az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) meglétét az önéletrajzban. Ez a nemzetközi szakmai sztenderdeket bemutató szakmai továbbképzés-típus a külföldi pénzügyi gyakorlatra koncentrál. Mindvégig angol nyelven zajlik, és 15 különböző modulból áll. A tanfolyam struktúrája nyitott, a résztvevők e-learning formátumban is tanulhatnak. Egyik specialitása, hogy a hallgatóknak nem kell egyvégtében elsajátítaniuk az összes modult, hanem megszakításokkal is végezhetik. Egy ilyen képzésfolyam ára esetenként milliókra is rúghat: megnyugtató azonban, hogy a vállalatok - kiváltképp a nagy, nemzetközi könyvvizsgáló cégek - a legtehetségesebb munkatársaknak mindezt fizetik. Hasonló feltételekkel fut a főként a pénzügyi-számviteli vezetők, kontrollerek és könyvelők körében a CIMA (Chartered Institute of Management Accountants.).

Pénzügyesek körében ugyancsak jó pont az önéletrajzban az IFRS (International Financial Reporting Standard) megléte. Ez a képzés a külföldi partnervállalatok pénzügyi riportkészítési standardjait, országonként jellemző sajátosságait veszi górcső alá. A képzés költsége - általában fél éven át hétvégi elfoglaltsággal, jegyzetekkel és vizsgadíjjal átlagosan 700 ezer forint körül alakul.

Ami gyártásban presztízsképzés

Természetesen a mérnököknek is van módjuk színesíteni az önéletrajzukat jól csengő szakmai továbbképzésekkel. A gyártás, a termelés területén dolgozók körében presztízsképzésnek számít a LEAN, a KAISEN és a SIX-SYGMA. A 2 hónaptól akár fél évig terjedő időintervallumban, rendszerint hétvégén zajló képzések ára 200-300 ezer forintról indul. Ám az esetek többségében a tandíjat a munkáltató átvállalja.

Informatikában a Microsoft tanfolyamaira hajtanak

Az informatikai szektorban dolgozóknál a fejvadászok a Microsoft hivatalos szakmai továbbképzéseit (Microsoft Official Course, MOC) tartják hasznosnak. Főként akik az informatikai multi termékeivel foglalkoznak. Különösen azoknak ajánlottak, akik a későbbiekben minősítő vizsgát tennének Microsoft termékspecialista, (MCP), rendszeradminisztrátor (MCSA), rendszermérnök (MCSE), IT-szakértő (MCITP) vagy fejlesztői (MCPD) képesítéshez. Az előadások rendszerint magyarul zajlanak: a tananyagokhoz és a prezentációkhoz azonban nem árt némi angoltudás.

Elsősorban személyi asszisztensek, titkárnők, a számítógéppel felhasználói szinten foglalkozók körében mutat jól az ECDL-vizsga (European Computer Driving Licence) megszerzése, amit a világ 148 országában elismernek.

Takács Gabriella
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk