kapubanner for mobile

Minden negyedik dolgozóját kirúgja az Alitalia

Ami eddig csupán találgatások tárgya volt, az most konkrét ténnyé vált: a cég vezetése hétfőn közölte a szakszervezetekkel, hogy csaknem minden negyedik dolgozóját kénytelen elbocsátani.

A menedzsment hétfő este a szanálási terv részét képező intézkedésekről szóló dokumentumot juttatott el a szakszervezetekhez. E szerint a cég a jelenlegi 22.000-ből 5000 munkahelyet fog megszüntetni, a légitársaságot pedig két részre osztják. A leépítés következtében többek között 450 pilóta, 1050 légikísérő, 1440 karbantartó és 1000, a földi kötelékben dolgozó munkavállaló veszti el állását, számoltak be külföldi hírügynökségek. A hírt kedd délelőtt a cég vezetése is megerősítette.

Az intézkedések célja, hogy a vállalat két év alatt 315 millió eurót takarítson meg, 2008-ig pedig ismét nyereségessé váljon. A bejelentést a szakszervezetek heves kritikával fogadták, és radikális tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba.

Mint ismert, a menedzsmentnek és a szakszervezeteknek szeptember 15-ig kell egyezségre jutniuk a szanálási terv ügyében, a tárgyalások jelenleg is folynak. Amennyiben a felek nem tudnak megegyezni, akkor az állam nem folyósítja a megígért 400 millió eurós hitelt, s így októberben már nem tudna fizetni alkalmazottainak a cég. Végül - a Parmalathoz hasonlóan - csődeljárás indulna a légitársaság ellen.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek