kapubanner for mobile

Minden tizedik emberét elküldi a legnagyobb amerikai bank

A Bank of America (BofA) 2014-ig összesen 30 ezer alkalmazottat kíván elbocsátani - jelentette be hétfőn a 287 ezer embert foglalkoztató bank.

A bejelentés szerint a BofA az intézkedéstől évente 5 milliárd dollár megtakarítást vár. A létszámcsökkentés jelentős részét tényleges elbocsátások helyett úgy kívánják elérni, hogy nem töltik be a megüresedő állásokat.

A múlt héten még arról jelentek meg hírek, hogy a társaság jóval nagyobb mértékben, összesen 40 ezerrel csökkenti az alkalmazottak létszámát. Ugyanakkor a hétfőn bejelentett leépítés után további létszámcsökkentés is következhet, mert a cég egyben arról is tájékoztatott, hogy a működés átvilágítása folytatódik, októberben elkezdődik a második szakasz, a cél pedig az, hogy az átalakítás végére a jelenleginél karcsúbb és hatékonyabb szervezet épüljön ki.

A BofA az utóbbi évtizedekben számos szektortársát vásárolta fel, így a világ legnagyobb bankjává nőtte ki magát, elemzők szerint azonban a cégek egybeolvasztása nem sikerült optimálisan, sok a felesleges bankfiók és a nem kellően integrált rendszer. Csak az Egyesült Államokban 5700 fiókot üzemeltet a bankcsoport - hívják fel a figyelmet elemzők.

A BofA közvetlenül a 2008 őszén kiteljesedett válságot megelőzően szerezte meg a Merrill Lynch befektetési bankot és a Countrywide ingatlanfinanszírozót, ami igen megterhelte, a válság eddigi legnehezebb szakaszát így csak az állam 45 milliárd dolláros tőkeinjekciójával sikerült átvészelnie. A talpra állás azóta sem sikerült, az idei első félévben 7,4 milliárd dollár veszteséget szenvedett el a cég, elsősorban az amerikai ingatlanpiac folytatódó krízise miatt.

A bank nemrégiben vezetőváltásokat jelentette be, valamint azt, hogy struktúrájának egyszerűsítése érdekében szétválasztja a lakossági és az üzleti ágazatát. A BofA-részvények, amelyek január óta 48 százalékot estek, a leépítés hírére 1,8 százalékot emelkedtek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek