kapubanner for mobile

Mintegy 43 ezer IT-állás üres Németországban

Németországban 43 ezer munkahely vár betöltésre az információ technológia területén - közölte szerdán az ágazat szakmai szövetségének(BITKOM) elnöke arra a felmérésre hivatkozva, amelyet 600 IT-vállalat és 800 más területeken működő cég megkérdezése alapján készítettek.

images

A megkérdezett IT-cégek 60 százaléka elsősorban szoftverfejlesztőket, illetve IT-menedzsereket keres. A vállalatok úgy látják, hogy a német képzési rendszer sok területen nem tud megfelelni a gazdaság igényeinek.

A szakemberhiány miatt a megkérdezett cégek negyedének megrendeléseket kellett visszautasítania. A BITKOM becslése szerint a megfelelő szakemberek hiánya évente egy milliárd euró kárt okoz a vállalatoknak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek