kapubanner for mobile

Mintegy 55 ezren vannak munka nélkül Borsodban

Nagyjából stagnál a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol augusztus végén csaknem 55 700 álláskeresőt tartott nyilván a megyei kormányhivatal munkaügyi központja - derül ki a központ ezen a héten nyilvánosságra hozott adataiból.

Az év nyolcadik hónapjában a megyében a járási munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 55 670 álláskereső szerepelt, 85-tel több, mint egy hónapja, azonban az éves összevetésben mért csökkenés csaknem 13 százalékos volt.

A megyében a regisztrált álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi arány augusztus végén 19,6 százalékot tett ki, ez egy évvel ezelőtt 2,4 százalékponttal volt magasabb. Ugyanebben az időszakban az országos ráta 11,1 százalékon állt. A megye legkedvezőbb helyzetű körzeteiben, Miskolc, Tiszaújváros és Mezőkövesd térségében 12,5-14,7 százalékos volt ez az arány, Edelény, Encs és Ózd körzetében viszont a 30 százalékhoz közelített. Az egy évvel korábbihoz képest ugyanakkor minden körzetben csökkent ezen mutató értéke.

Augusztusban a munkaügyi kirendeltségek 8710 pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván, csaknem 300-zal többet, mint egy hónapja.

A megye munkaadói ebben a hónapban a diákmunkára bejelentett igényekkel együtt majdnem 4300 ember foglalkoztatására jelentettek be igényt, ami ezerrel kevesebb volt, mint júliusban. A betöltetlen állások több, mint háromnegyede valamilyen támogatási formához - főleg közmunkaprogramokhoz - kötődött.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek