kapubanner for mobile

Mire érdemes pályázni?

A TÁMOP keretében lehetőség nyílik olyan komplex munkaerő-piaci programokra, amelyek munkanélküli és inaktív emberek foglalkoztatását célozza meg, valamint segítségével a foglalkoztatást ösztönző normatív támogatások bevezetése (START+, START Extra), a foglalkoztatási szolgálat fejlesztése, valamint a szociális gazdaság, innovatív és helyi együttműködések támogatása is megvalósul.

Az operatív program másik fő iránya a képzéshez való hozzáférés segítése (többek között a Lépj egyet előre! program folyatása, Munkahelyi képzések támogatása), a szak- és felnőttképzés intézményrendszerének fejlesztése, szerkezetváltási folyamatok kezelése (Új pálya program), rugalmasság és biztonság a munkaerőpiacon, a partnerség és a párbeszéd erősítése, civil szervezetek szolgáltatói szerepének megerősítése, valamint az átlátható munkaerőpiac.

Több mint száz munkahelyi képzési projekt valósulhat meg a Társadalmi megújulás operatív program keretében az augusztus 21-én megjelent pályázat eredményeként, amelyre kis-és középvállalkozások jogosultak jelentkezni. A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 2007-2008-ban több mint 3 milliárd forint, amelyből 1, 4 milliárd fordítható a Közép-Magyarországi Régióban székhellyel rendelkező vállalkozások projektjeinek támogatására. A pályázatokat 2007. október 5-étől december 31-ig lehet majd benyújtani.

A pályáztatás során egy-egy társaság támogatásának összege elérheti a 10-50 millió forintot. Ez minden egyes hátrányos helyzetű személy képzése esetén további egy, de összesen legfeljebb tíz százalékponttal növelhető. Előírás még, hogy legfeljebb tizenöt különféle képzés lehet egy-egy projektben, és kizárólag akkreditált intézmény szolgáltatásai vehetők igénybe a pályázat keretein belül.

A feltételek közül kiemelkedik az a kritérium, hogy az új kiírástervezetben a pályázat támogatásával egyedül az OKJ-s vagy akkreditált képzések valósíthatók meg, minimum hat, maximum huszonnégy hónap alatt. A támogatható képzések között szakmai és Európai Unióval kapcsolatos, a számítástechnikai, idegen nyelvi, vezetőképzési, vállalkozási ismeretek egyaránt szerepelnek. Mintegy 6000 munkavállaló képzésére nyílik lehetőség.

A hátrányos helyzetűek foglalkoztatását ösztönző járulékkedvezményeket, Start Plusz, Start Extra programokat annak érdekében dolgozta ki a kormány és finanszírozza az Európai Unió Szociális Alapja- hogy a kisgyermek otthoni gondozását, vagy közeli hozzátartozó ápolását követően munkába álló személyek, valamint a tartósan munkanélküliek foglalkoztatása könnyebben váljon lehetővé. A tartósan munkanélküliek közül nagyobb kedvezmény vehető igénybe az 50 éven felüli és /vagy alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatásához.

START+: gyes/gyed után visszatérők, tartósan munkanélküliek
START Extra: 50 éven felüli és/vagy alacsony iskolai végzettségű tartósan álláskeresők

A Lépj egyet előre! program lehetőséget kínál az általános iskolai végzettséggel nem rendelkező felnőttek számára, hogy megszerezzék az alapképzettséget, amely elengedhetetlen feltétele a továbblépésnek. Az elavult szakmákkal rendelkezők esetében pedig, új szakképesítés megszerzését teszi lehetővé a program. Az új projektekre 10 milliárd forint áll rendelkezésre 2007-2008-ban, így 18 ezer fő juthat szakképzettséghez.

Az Új pálya program célja, hogy a közszférát érintő változások következtében pályamódosításra kényszerülő, munkavállalók számára segítséget nyújtson az újbóli elhelyezkedéshez, különös tekintettel az egészségügyben és az oktatásban dolgozókra. A program azonban azokra is kiterjed, akiket a pedagógus vagy egészségügyi végzettséggel a regisztrált álláskeresők között tartanak nyilván. A most induló másfél éves program értéke két milliárd forint, de ez csak az első lépés. A következő hét év során várhatóan összesen 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek