Mire vállalkoznak a nők?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nők elsősorban azokba a vállalkozásokba kezdenek bele, melyek alacsony kockázatot jelentenek, és általában viszonylag későn, negyven év fölött indítanak vállalkozást, mikor már a családi viszonyok megengedik azt - hangsúlyozta Sóti Judit, az Együttműködő Női Vállalkozók (e-NIVO) Dél-Alföldi Egyesületének társelnöke.
Sóti Judit a hétvégén Szegeden rendezett A női siker ára című szegedi konferencia alkalmával elmondta, hogy tapasztalataik szerint a nők gyakran hobbiból fognak vállalkozásba, és az egyesület ebben segíti őket a jogi- és szakmai tanácsokkal. Segítenek már a vállalkozás elindítása előtt: tanácsot adtak a kezdetről, arról, hogy meddig érdemes csinálni veszteségesen, vagy hogyan kell megfelelő koncepciót kidolgozni a nyereségessé tételhez.
A konferencián a női karrier nemzetközi példáival ismerkedhetnek meg egyebek között az érdeklődők, előadásokat hallhatnak arról, hogy milyen női szemmel nézve a vállalkozói lét.
A konferencián a női karrier nemzetközi példáival ismerkedhetnek meg egyebek között az érdeklődők, előadásokat hallhatnak arról, hogy milyen női szemmel nézve a vállalkozói lét.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
