kapubanner for mobile

Miskolci bölcsészkar: lemondott két egyetemi intézetvezető

Két egyetemi intézetvezető kíván lemondani a miskolci bölcsészkaron, szerintük a jelenlegi körülmények között nem biztosított az általuk vezetett intézetekben az eddigi színvonalon a munka - írta szerdán az Észak-Magyarország.

Simon János, a Politikatudományi Intézet igazgatója, aki az elmúlt hét péntekén nyújtotta be felmondását, a lapnak úgy fogalmazott, hogy hasonlóképp döntött rajta kívül két egyetemi oktató kollégája. Mint mondta, "azzal, hogy mi felálltunk, veszélybe kerülhet az alapképzés is az intézetben, hiszen megfelelő számú tudományos fokozattal rendelkező oktató szükséges az egyetemi képzéshez".

Lemondott intézetigazgatói kinevezéséről Pankucsi Márta, a Szociológiai Intézet vezetője is. Bár lemondását a kampusz rektora nem fogadta el, ő nyilatkozatában azt mondta, "a közelmúltban olyan döntéseket hozott a kari tanács, amelyek meglátásom szerint intézetünk további munkáját veszélyeztetik". Szerinte a különböző megszorítások és létszámleépítések tovább növelnék a karon a hagyományos bölcsészszakok és az úgynevezett társadalomtudományi szakok közötti különbséget.

A kar dékánja, Fazekas Csaba úgy vélte, a karon a politológiai képzés nem került veszélybe, mivel a szak nem három emberre épül, ha azonban távozásuk végleges, megfelelő szakembereket fog találni helyettük.

Patkó Gyula az egyetem rektora a történtek kapcsán a lapnak azt mondta: a Simon János által említett két oktató már szeptember óta nem tanít, ugyanis alkotói szabadságot kértek, amit ő nem adott meg. Pankucsi Márta lemondását pedig nem fogadta el. Szerinte "nem olyan nagy ügy az egész". Az egyetemen 102 tanszék van, és máshol is történtek már hasonló döntések. Úgy gondolja, hogy Simon János is meggondolja magát.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek