kapubanner for mobile

Módosult a köznevelési intézmények támogatása

A Magyar Közlöny legújabb, december 7-én megjelent számában megtalálható belügyminisztériumi rendelet értelmében módosul a köznevelési intézmények támogatása. A jogszabály-módosításból kiderül, hogy a települések mennyi támogatásra tarthatnak igényt a jövőben az intézményekben ellátottak és a bejáró tanulók száma alapján. Módosult emellett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról (Klik) szóló rendelet is, amelybe bekerült a téli ideiglenes közfoglalkoztatottak oktatása.

A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyezett köznevelésügyi rendeletmódosításban részletesen megtalálható, mennyit szán a kormány a költségvetésből a köznevelési intézmények támogatására. A legfontosabb tényező az intézményekben ellátottak száma, ez alapján 400 fő alatt 2 millió, 400 és 800 fő között 4 millió, 800 és 1200 fő között 6 millió, 1200 és 1500 ellátott között 8 millió, efelett pedig 10 millió forint jár a háromezer fős lakosságot meghaladó településeknek. További kritérium, hogy a támogatott településen az egy főre jutó adóerő-képesség a 20 ezer forintot nem haladhatja meg.

A támogatás összegét módosíthatja a bejáró tanulók száma is - minél több más közigazgatási területről érkező diákot tud felmutatni egy település, annál nagyobb a módosító szorzó. Ha a számuk 5 százalék alatti, az összeg nem változik, ha azonban 50 százaléknál többen vannak, úgy már az eredetileg meghatározott támogatás dupláját kapja a település. A rendelet értelmében az összeget 2013. december 10-ig egy összegben folyósítják, és azt kizárólag az intézmények működtetésére fordíthatják az állami hozzájárulást fizető önkormányzatok.

Az ellátottak számát, köztük a bejárók arányát - ami alapján tehát a támogatást meghatározzák -, a 2012. évi októberi köznevelési statisztika alapján állapítják meg.


A Klik-rendeletbe foglalták a téli közfoglalkoztatási képzéseket



Ugyancsak a szombaton megjelent közlönyben található a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló kormányrendelet módosítása is, amelynek értelmében a téli közfoglalkoztatottsághoz kapcsolódó alapkompetencia-fejlesztő, valamint a 7-8. osztályok felzárkóztatását elősegítő képzések támogatásában is közreműködik majd a központ.

A témában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára tartott december 6-án sajtótájékoztatót, melyen elmondta, hogy a hónap elején elindult téli közfoglalkoztatotti program keretein belül mintegy százezer ember képzését bonyolítják le.

Az államtitkár elmondása szerint december 2-án összesen 19 megyében, illetve a fővárosban indultak el a tanfolyamok, melyek résztvevői számára nyolcórás közfoglalkoztatási minimálbért fizetnek. A programban a korábbi adatok alapján márciusig átlagosan mintegy 200 ezren vesznek részt.

www.edupress.hu

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek