kapubanner for mobile

MSZP: javítani kell a hódmezővásárhelyi foglalkoztatási helyzeten

A mezőgazdaság és az arra épülő feldolgozóipar jelenthet kitörési lehetőséget a foglalkoztatási helyzet javításában Hódmezővásárhelyen a szocialistáknak a szeptember 2-i időközi polgármester-választáson induló jelöltje szerint.

images

Javítani kell a foglalkoztatási helyzeten Hódmezővásárhelyen; mivel a település hagyományosan agrárváros, az egyik kitörési lehetőséget a mezőgazdaság és az agráriumra épülő feldolgozóipar jelentheti - mondta Kis Andrea pénteken, az alföldi településen.

A polgármesteri hivatal előtt - Gőgös Zoltán MSZP-s képviselővel közösen - tartott sajtótájékoztatóján a jelölt Hódmezővásárhely egyik legkomolyabb problémájának az elvándorlást nevezte, aminek legfőbb oka szerinte a munkanélküliség.

Kis Andrea hangsúlyozta: fontos lenne az is, hogy a közfoglalkoztatásban valóban értékteremtő programok induljanak. Erre kiváló lehetőség lenne a nagy kézimunka-igényű zöldség-gyümölcs ágazatban, a termények pedig bekerülhetnének a közétkeztetésbe - tette hozzá.

Gőgös Zoltán azt mondta: ahhoz, hogy a mezőgazdaság valóban húzóágazattá váljon Hódmezővásárhelyen, párbeszédre van szükség a térség nagy agrárvállalkozásaival, az önkormányzat és az ország egyik legsikeresebb, 350 embert foglalkoztató állattartó cége, a Hódmezőgazda Zrt. között ugyanakkor nem felhőtlen a kapcsolat. Az ország legnagyobb mezőgazdasági vásárát rendező cég a kiállítóterülete után évente és hektáronként 2,5 millió forint adót fizet, az adóztatás azonban nem csak a nagyvállalkozásokat sújtja, jelentős összeget kell fizetniük a tanyákon gazdálkodóknak is szérűskertjeik után - tette hozzá a képviselő.

A szocialista politikusok sajtótájékoztatója közben a Kossuth térre tiltakozó civilek érkeztek. Többen transzparenseket tartottak a magasba, amelyeken például a "Ne hazudjatok!", "Vásárhely nem kér belőletek!!!", "Várjuk már Gyurcsányt!" feliratok voltak olvashatók.

Hódmezővásárhelyen szeptember 2-án azért tartanak időközi választást, mert a várost 2002 óta irányító fideszes Lázár János június 2-tól a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel. A választáson az MSZP-s Kis Andrea mellett hárman indulnak: a Fidesz-KDNP jelöltje a település irányításában tizennyolc esztendeje önkormányzati képviselőként, tizenkét éve pedig alpolgármesterként részt vevő Almási István, a Jobbik Kovács Sándor vállalkozót indítja a posztért, Nagy László, a Magyarok Szövetsége Egyesület elnöke pedig független jelöltként vesz részt a választáson.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk