kapubanner for mobile

MSZP: ne csak a nők mehessenek nyugdíjba 40 év munka után

Az MSZP törvénymódosítást kezdeményezett annak érdekében, hogy a legalább 40 év szolgálati idővel rendelkező munkavállalók nemtől függetlenül jogosulttá váljanak a száz százalékos öregségi nyugdíjra.

images

A Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő által szerdán benyújtott javaslat azt is rögzíti, hogy a jogosultságot a szolgálati idő számításának megváltoztatása nélkül kaphassák meg azok, akiknek van legalább negyven év szolgálati idejük és a nyugdíj megállapításakor nem állnak biztosítási jogviszonyban, vagyis foglalkoztatási jogviszonyukat legkésőbb a nyugdíj-megállapítás kezdő napjától megszüntetik.

Idén januárban Navracsics Tibor (Fidesz) jelentette be: a Fidesz elnöksége garantálja, hogy - a párt kormányra kerülése esetén - negyven év szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet. Augusztusban Iván László, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke megerősítette a kormány ezen szándékát, egyúttal jelezte, nincs napirenden, hogy ez a lehetőség a férfiakra is vonatkozzon.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk