kapubanner for mobile

MSZP: Orbán Viktor a világ egyik legköltségesebb vezetője

Az MSZP szerint Orbán Viktor a világ egyik "legdrágább" vezető politikusa, hiszen kormányfői fizetése és képviselői tiszteletdíja együttesen az átlagjövedelem nyolcszorosát teszi ki, és ennél arányaiban csak Barack Obama, az Egyesült Államok és Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke kap többet hivataláért.

Erről Török Zsolt, a szocialisták szóvivője három, egyenként százmillió forintos állami kiadást emelt ki, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy a "fideszeseknek a luxus, az embereknek pedig a megszorítás" jut.

A szóvivő szerint ezek egyike a kormányfő fizetése és képviselői tiszteletdíja, amely közlése szerint négy év alatt mintegy 100 millió forintjába kerül az országnak.

Emellett ugyanennyit emészt fel a közmédia arculatváltása is -mondta Török Zsolt, aki az összeg nagyságát érzékeltetve hozzátette: ennyi pénzből a közmédia ötven, a közelmúltban elbocsátott alkalmazottját tarthatta volna meg.

A szocialista politikus hozzátette, a kormány elfogadhatatlanul sokat, 100 millió forintot költ "futballpályák széléről érkező" politikai tanácsadókra is, ebből akár az összes hódmezővásárhelyi munkanélküli jövedelempótló támogatását fedezni lehetne.

Török Zsolt mindezekre hivatkozva a "rongyrázás" abbahagyására szólította a Fidesz, továbbá arra kérte a kormánypártot, fejezze be "saját haverjai zsebének tömését", és inkább az embereken segítsenek. A szóvivő azt javasolta a választópolgároknak, hogy keressék fel a választókerületük kormánypárti képviselőjét és számoltassák el a kabinet költekezéseiről.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek