kapubanner for mobile

Munkaadói szövetségek: problémát okozhat a tb-járulék emelése

Problémát okozhat, sőt vállalkozások megszűnéséhez és létszámleépítéshez vezethet a társadalombiztosítási járulék emelése.


Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke elmondta: ugyan egyelőre még nem tapasztalják, hogy vállalkozások szűnnének meg annak hatására, hogy a tb-járulék alapja a megszorító intézkedések keretében a minimálbér kétszerese lett, számítanak arra, hogy októbertől - amikortól az emelt járulékok hatása először érződik - problémát jelenthet a vállalkozásoknak a magasabb teher.

Az elnök elmondta: a hatások mérése érdekében monitoring-rendszert vezettek be, a vállalkozások a szövetség honlapjáról letölthető oldalon jelezhetik a járulékemelés cégükre gyakorolt hatását. Ismertetése szerint az így beérkezett adatokat minden hónap elején értékelik, felmérik, hogy az egyes tevékenységi körökben hány cég szűnt meg, illetve bocsátott el alkalmazottakat.

A járulékemelés leginkább a feketegazdaságnak kedvez

Az Iposz könyvelői jelenleg vizsgálják, milyen legális lehetőségek állnak a vállalkozók rendelkezésére a járulékfizetési könnyítés érdekében. A vállalkozóknak ugyanis lehetőségük van arra, hogy az APEH-nél jelezzék, hogy nem tudják fizetni az emelt járulékot, ennek okát azonban adatlapon jelölni kell, és ezt a hatóság felülvizsgálja. Az Iposz a vállalkozóktól beérkezett adatok alapján értesíti a kormányzatot, és számít arra, hogy ha jelentős negatív hatásról számolnak be, akkor a kormányzat újratárgyalja az intézkedést. Szűcs György leszögezte: az egyeztetések folyamán jelezték, hogy szerintük a feketegazdaságot - a céllal ellentétben - erősíteni fogja a járulékemelés.

Nem valószínű a vállalkozói igazolványok nagyszámú visszaadása

Szintén számít a járulékemelés miatt vállalkozások megszűnésére Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége elnöke. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vállalkozói igazolványok tömeges visszaadását nem tartja valószínűnek, mert a kormányzat nem kínál munkahelyeket, a munkanélkülieknek nyújtott járadékból pedig nem lehet megélni.

Nagy János, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint elsősorban a kényszervállalkozók szüntetik majd meg a megszorító intézkedések miatt cégüket. Ismertetése szerint a magyar piacon jelenleg csaknem 100 ezer építési vállalkozás van bejegyezve, ez a szám véleménye szerint azonban irreális, nem tartható. Hozzátette: a magyar vállalkozókat elsősorban a körbetartozás, az erős verseny és a szigorított munkavédelmi ellenőrzések sújtják.

MTI/Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek