kapubanner for mobile

Munkaerő hiányzik a vasútnál is

A MÁV csoport 38 ezer fős létszámából jelenleg 300 fő hiányzik a hivatalos számok szerint, de lehet, hogy többről van szó, írja a Napi.hu.

images

images

150 mozdonyvezetőt és 150 jegyvizsgálót is keres a vasúttársaság, az utóbbiakat a következő két év folyamán.

Váltókezelői munkakörökben 80, felsővezeték-szerelő posztokon 50, a pénztárosok körében 30, elegyrendezői és biztosítóberendezési műszerész munkakörökben 25, illetve 20 fős létszámhiányról küldte meg a cég adatait a lapnak. Azonban egyes munkakörök nem kerültek az adatok közé.

A létszámhiányt az elvándorlásban, a nyugdíjba vonulásokban és a speciális képzettséget igénylő feladatokban látja a társaság. Egy mozdonyvezető képzése több mint egy év és 1,2 millió forintba kerül, amelyet a munkáltató fizet, azonban ez azt is jelenti, hogy öt évig a társaságnál kell dolgoznia a mozdonyvezetőnek.

A mozdonyvezetők bére havi nettó 210,6 ezer forint, amely mellé évente 271 ezer forintnyi választható béren kívüli juttatást is kapnak. Ők azonban a 38 ezer dolgozóból csak 2850-en vannak, és a hierarchia csúcsán állnak, a többiek nem járnak ilyen jól, a szakszervezetek szerint. A többség a minimálbér és bruttó 150 ezer forint körül keres.

A szakszervezetek szerint egyre komolyabb gond a munkaerőhiány, a cég azonban idén csak 0,5 százalékos bérfejlesztést kínál a dolgozóknak. A januári 5-i bértárgyalások sem jártak sikerrel, amikor az érdekvédők 5 százalék alanyi jogú alapbérfejlesztést és 2,7 százalék differenciált bérfejlesztést követeltek. A cég szerint a karácsony előtti prémiummal a béremelés megtörtént. A munkaerőhiányt pedig átvezénylésekkel és átirányítással oldanák meg, bizonyos időszakokban pedig munkaerő-kölcsönzéssel, diák és távmunkásokkal.

Napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek