Munkaerő-piaci problémákat sorol magyarországi jelentésében az OECD
Visszatért az erős növekedés és egyre több befektetés valósul meg Magyarországon az OECD szerint, amely legfrissebb jelentésében ugyanakkor problémának nevezte, hogy az oktatási rendszer lassan igazodik a munkaerő-piaci változásokhoz.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az idén 2,5 százalékos, jövőre 3 százalékos magyar GDP-növekedésre, és arra számít, hogy az infláció az idei 0,7 százalékról jövőre 1,7 százalékra gyorsul.
A pénteken publikált Gazdasági felmérés Magyarországról, 2016 (OECD Economic Surveys: Hungary 2016), kétévente kiadott tanulmányának prognózisa szerint a munkanélküliségi ráta az idén 5,8 százalékra, 2017-ben pedig 5,3 százalékra csökken.
Az OECD szerint a költségvetési hiány a 2016-os 1,9 százalékról 2,5 százalékra nőhet GDP-arányosan, míg az államadósság az idei év végére 74 százalékra, 2017 végére pedig 73,1 százalékra csökkenhet.
A jelentés szerint javítja a makrogazdasági egyensúlytalanságokat, hogy csökkent az államadósság GDP-hez viszonyított aránya, valamint nőtt a folyó fizetési mérleg többlete, ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a nem-teljesítő hitelállomány továbbra is visszafogja a bankok hitelezését.
Mint írták, a növekedés 2012 óta erős Magyarországon, azonban a jövedelmek továbbra is jóval alacsonyabbak a fejlett országokénál, a növekedés fenntartásához strukturális reformok kellenek a magánszektor erősítésére és a munkaerő képzettségének javítására.
A külföldi közvetlen működőtőke (FDI) beáramlása és az Európai Unió strukturális alapjai által nyújtott támogatás hajtja a befektetéseket Magyarországon a felmérés szerint. A jelentés kitér arra is, hogy a belföldi beruházásokat, főleg a kis- és középvállalatok (kkv) esetében visszafogja a sűrűn változó szabályzói környezet és a közműszektorba (például villamos energia, gáz, távközlés) való nehezebb belépés. Az OECD szerint ezeken a területeken reformokkal lehetne növelni a vállalatok integrációját a globális termelési értékláncba.
A szervezet jelentése kitér arra is, az oktatási rendszer számos diplomást nem volt képes felkészíteni a tudásalapú társadalom kihívásaira, a munkaerő-piaci körülmények gyors változására. Megjegyzik, hogy a közmunkaprogram nem tudja elég hatékonyan felkészíteni a munkaerő-piacon szükséges készségekkel a résztvevőket. A jelentés szerint a nők képességeit nem használják ki eléggé a gazdaságban, mivel sokan közülük nincsenek is jelen a munkaerőpiacon.
Az OECD szerint továbbra is magas az államadósság a gazdaság nyitottságához és sérülékenységéhez képest, és magasak a közkiadások, amelyeket középtávon csökkenteni kell.
A felmérés szerint a banki hitelkihelyezést visszafogó nem-teljesítő hitelállomány visszaszorítására csökkenteni kell a bankok tőketerheit és erősíteni a versenyt a szektorban az állami tulajdonrészek értékesítésével.
Az adórendszer továbbra is a munkát terhelő adókra épül, aminek torzító hatása van, jobban kellene támaszkodni a fogyasztást terhelő adókra és figyelemmel kísérni a jövedelemelosztást, és további lépések szükségesek az áfacsalások ellen.
A szervezet szerint a jogszabályok gyakori változtatása rontja a befektetői környezetet, ezen a területen több átláthatóságra, stabilitásra van szükség, valamint a bürokrácia további csökkentésére.
Az OECD szerint a versenyjog alkalmazása alóli kivételek rontják a szabályozás hatékonyságát, ahogy az is, hogy jelentős belépési korlátok vannak a közműszolgáltatásban. A kivételeket el kellene törölni, felül kellene vizsgálni a cégegyesüléseket és egyenlő hozzáférési feltételekre lenne szükség a közműszektorban is, a jelentés szerint.
Az ajánlásokban szerepel az is, hogy növelni kellene a kisgyermekes anyák munkaerő.piaci részvételét a gyermekek óvodai, bölcsődei elhelyezési lehetőségeinek szélesítésével, valamint a gyes időtartamának csökkentésével és ösztönözni az apasági szabadság igénybe vételét.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek