kapubanner for mobile

Munkaerőhiány: külföldön toboroznak az osztrákok

Osztrák szakszervezeti körökben bírálat érte az Osztrák Gazdasági Kamarának (WKÖ) azt a tervét, hogy Spanyolországban, Portugáliában, Írországban és Görögországban keres szakembereket a vállalatoknál jelentkező hiány pótlására - írja a Világgazdaság.

images

Christoph Leitl, a WKÖ elnöke szerint az osztrák vállalatoknál jelenleg 30 ezer olyan szakember hiányzik, akiket nem lehet "hazai utánpótlásból" megszerezni. A Die Presse szerint minden második, több mint 20 főt foglalkoztató vállalat panaszkodik amiatt, hogy nehezen talál szakképzett dolgozókat. A WKÖ külgazdasági részlegének marketing vezetője, Friedrich Steinercker jelezte, hogy ősszel Spanyolországon kívül Írországban, Portugáliában, Görögországban és esetleg Olaszországban is megpróbálnak szakképzett munkaerőt szerezni.

A helyzet komolyságát jelzi, hogy a Vorarlberg és Tirol régiókban zajló pilot projekt keretében tizenhat vállalat illetékesei utaztak ki Madridba a leendő spanyol munkavállalókat interjúztatni. Az osztrák szakszervezetiek azonban kevésbé lelkesednek. Szerintük inkább a hazai vállalatoknál kellene több szakembert kiképezni.

Die Presse/Világgazdaság Online
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek