Munkaerőpiac: Elképesztő a borúlátás minden szektorban
A foglalkoztatottak 22 százaléka lényegében arra készül, hogy a járvány következtében elveszíti a munkáját - írja a Népszava. Az egészségügyben eközben a túlmunka, az oktatásban a digitális átállás okoz problémát.
Csupán az agrárium esetében mutatkozik némi remény: ebben a szektorban 80 százaléknál alig valamivel több a „rossz időket” várók aránya, az összes többi ágazatban viszont majdnem 100 százalék - derült ki a Publicus Intézet felméréséből, ami a Népszava megbízásából készült.
A legrosszabb helyzetben egyértelműen a turizmus és vendéglátás van, az itt dolgozók 86 százaléka érzi úgy, hogy gondot okozott a járvány. Az egészségügyben és az oktatásban ez az arány 70 százalék közül mozog. Előbbiben a túlmunka jelent problémát, míg utóbbiban főként a digitális átállás.
A mezőgazdaság és az élelmiszeripar, valamint az ipar területén dolgozók közül a válaszadók 33-34 százaléka érzi magát veszélyben. A helyzet azonban ezekben a szektorokban is gyorsan még rosszabbra fordulhat: egyrészt nem tudni, meddig pörgeti az agrárszektort a fogyasztás, másrészt az autógyári leállások hatásai most futnak végig a beszállítói láncokon.
Pillanatok alatt megváltozott a munkavégzés helyszíne is: az oktatásban saját bevallásuk szerint már az emberek 78 százaléka dolgozik távmunkában, a szolgáltató szektorban 39 százalék, de a turizmusból, vendéglátásból és rendezvényszervezésből élők 28 százaléka is átállt erre a platformra. Hasonló az arány a kereskedelemben dolgozók esetében is.
Az egészségügy, az ipar és a mezőgazdaság esetében viszont csak 16 százalék körüli a home office-ban dolgozók aránya, ami a területek sajátosságaiból adódóan nyilvánvalóan nem is nagyon változik majd, hiszen beteget ellátni, vagy földet művelni nem lehet otthonról.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 1 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 2 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 3 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A digitális zsákutca felé sodródnak a magyar KKV-k? 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?