kapubanner for mobile

Munkahelyek ezrei szűnhetnek meg a mezőgazdaságban

Sok kárt okozott a szélsőséges időjárás a mezőgazdaságban és bizonytalansághoz vezetett a vidékfejlesztési miniszter kijelentése - véli a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).

Ács József, a gabonatermesztők országos választmányának elnöke szerdán Budapesten egy szakmai tanácskozáson az MTI-nek elmondta: ennél konkrétabb termésbecslésbe nem kíván bocsátkozni, mert a betakarítható búza mennyiségét sok tényező befolyásolja. Hozzátette, az idén is "meglesz az ország kenyérnek valója, és még kivitelre is jut".

A tavaszi vetésű növényeknek jót tett a csapadék. A kukoricából és a napraforgóból a szakértők szerint rekord körüli termés várható a növények mostani állapotát tekintve. A kukorica vetésterülete 1,2 millió hektár, a napraforgóé pedig ennek a fele. Az utóbbi napok viharai ugyanakkor az elnök szerint főként az ország déli területein okoztak károkat, kisebb körzetekben sávosan.

A választmányi tagok szerint országosan inkább a szárazság okozza a nagyobb gondot a gazdálkodóknak. A szélsőséges időjárási körülmények - azaz az aszály és a fagy - leginkább a repcét viselte meg. Van olyan térség az országban, ahol az elvetett terület 70 százaléka kipusztult.

A szélsőséges időjárás miatt az őszi búza hozamai is igen eltérőek lesznek az országban. Van, ahol hektáronként 3 tonnát alig meghaladó mennyiséggel számolnak átlagosan, míg más régióban az átlag várhatóan a 4 tonnát is meghaladja hektáronként. Más kalászosokra - például az árpára - ugyanilyen arányú hozameltéréseket prognosztizálnak a szakemberek.

Tóth István, a MOSZ titkára arról is beszélt az MTI-nek, hogy a vidékfejlesztési miniszter kijelentése, miszerint az 500 hektár feletti területen gazdálkodók birtoka nagybirtoknak számít - és állami támogatást sem kaphat - bizonytalanságot okozott az ágazatban. Ennek súlyos gazdasági hatásai lehet - értékeli a MOSZ titkára. Szerinte emiatt például csökkenhet az agrárium hozzájárulása a GDP-hez, fejlesztések maradhatnak el, munkahelyek ezrei szűnhetnek meg. Ezért ezt a kijelentését a miniszternek tisztáznia kell - mondta Tóth István.

A MOSZ titkárának állításaira reagálva a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI megkeresésére közölte: Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Lakitelken a nagybirtokokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy az állami földek hasznosításánál az államnak nem az 1.200 hektárnál nagyobb területtel rendelkező cégeket és magánszemélyeket kell támogatnia. A kormány célja a kis és közepes családi gazdaságok megerősítése, s nem a nagybirtok-koncentráció elősegítése.

A miniszter beszédében állami támogatásról szó sem volt. A kormány és a vidékfejlesztési tárca minden esetben a jogszabályoknak megfelelően jár el az agártámogatások odaítélésénél - olvasható a VM közleményében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek