Munkahelyet teremt egy műszaki fejlesztés Szolnokon

A Specimpex Kft. építőipari adalékanyagok előállítására szolgáló gépsort szerez be európai uniós támogatással; a Szolnokon megvalósuló műszaki fejlesztés negyven új munkahely megteremtésével jár együtt - közölte Táborszki András, a cég főmérnöke.

Tájékoztatása szerint a társaság 300 millió forint értékű beruházás keretében új gyártósort vásárol és telepít egyik szolnoki telepére. Tervei megvalósításához az Új Széchenyi Terv keretében a Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára című pályázaton sikeres pályamunkája révén 100 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. Táborszki András elmondta: az új profilt a vállalkozás fejlődése, működési palettájának kiszélesítése céljából kívánják létrehozni. A projektet 2012 végéig kell befejezni, ezt követően kültéri és beltéri festékekhez és egyéb építőipari termékekhez, például gipszkartonhoz alkalmazható metil-szilíciumgél hidrofóbizáló adalékanyagokat tudnak majd előállítani. Az új tevékenységi körnek köszönhetően a kft. egy teljesen új célcsoport felé nyit, valamint a régióban negyven új munkahelyet hoz létre.

A kibocsátandó termékek fő fogyasztói az építőanyagokat előállító vállalatok lesznek, de az adalékanyagokat kiskereskedelmi forgalomban is árusítják - tette hozzá a főmérnök.

A Specimpex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1999-ben alakult. A Céginfo adatai alapján a budapesti székhelyű cég több - köztük szolnoki - fiókteleppel rendelkezik. Főtevékenysége haditechnikai termékek (légijárművek, hajtóművek) export-importja, javítása, az azokkal kapcsolatos műszaki kiszolgálási, modernizálási és szaktanácsadási szolgáltatás.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Európa legjobb Spa Meeting Hotelje lett a Le Primore Hotel & Spa

A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk

A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman

A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk