Munkahelyi stressz: van kiút az üvegbúra alól
A televíziós erőszak feldolgozása hasonlóan történik, mint a munkahelyi stresszé. A kontrollálatlan érzelmek egyvelege lappang bennünk, összeadódik, és lassan betelik a pohár. Az innen kivezető út első lépése a helyzet pontos megértése.
A stressz a kontrollról szól: mi az, amit kontrollálni tudunk, és mi az, amit nem. Felmerülhet a kérdés: akkor mindenhatóak vagyunk? Nem. Amit nem tudunk befolyásolni, az önmagában nem veszélyeztet bennünket, ha tisztában vagyunk azzal, hogy nem tudjuk.
A fő probléma akkor áll elő, ha a kontrollálhatatlanság vakfoltunk területén jelentkezik. Téves ismereteink vagy erős vágyaink vannak egy helyzettel kapcsolatban, aminek következményei számunkra váratlanok, és így nehezen tudjuk feldolgozni. Cselekedet, gondolat, érzés.
Mennyire vagyunk képesek cselekedeteinket kontrollálni? Csaknem teljesen, az szándékunk alapján formálódik. Ha valakinek meg szeretném köszönni, hogy segített határidős munkám elvégzésében, akkor odalépek hozzá: "Jól esett, hogy benn maradtál velem tegnap este."
Látom, hogy a buszon egy kismama leszálláshoz készülődik. Eszembe jut, milyen nehéz is a babakocsival és csomagokkal egyedül közlekedni, felállok és segítek neki.
Gondolatainkkal ugyanígy vagyunk, azokat figyelmünk fókuszálásával könnyen irányítjuk. Amint figyelmünk alábbhagy, gondolataink máris csapongani kezdenek.
Az érzésekkel másképp állunk. Próbáljuk csak ki, mennyire tudunk egy szempillantás alatt boldogok vagy akár dühösek lenni. Ez nem megy. Érzelmeinket csak keletkezésük után tudjuk megélni. Azok jönnek - és ha figyelünk rájuk, akkor konstatáljuk: most ezt érzem...
A különbség tehát az, hogy gondolatainkat, tetteinket előzetesen tudjuk kontrollálni, míg érzéseinket utólag. Előbbiek tőlünk függenek, érzéseinknek viszont nem tudunk irányt szabni. Ez nem baj. Probléma csak akkor van, ha érzéseink kontrollálatlanul áradhatnak szerteszéjjel. Dühkitörés - partnerünk fele. Fájdalom - fejünkbe, gyomrunkba, szívünkbe. Innen ered a stressz.
Ösztön: erőszak és kiszolgáltatottság
Nézzük életünk legkontrollálhatatlanabb valóságát, ami igazából nem is valóság: a virtualitást. A médiát. Attól függetlenül, hogy a néző nincs ott, ahol az erőszak történik, átéli azt.
A befogadóban kiváltott érzelmi- és ösztönenergiák a felszín alatt gyűlnek, és a legváratlanabb helyzetben bukkannak elő. A térbeli és időbeli távollét miatt nem dolgozzuk fel a látottak által kiváltott érzelmi hatást, például a félelmet vagy a gyűlöletet. Amit pedig nem vezetünk le, az veszélyessé válhat, ha egy másik szituációban tör a felszínre, ráadásul indulatainkat ilyenkor a feszültséget a kiváltó okhoz sem tudjuk kötni.
A televíziós erőszak feldolgozása hasonlóan történik, mint a munkahelyi stresszé. Senki sem kezd balhézni a munkahelyén, inkább otthon a családtagjai fizetik meg sérelmei árát. A munkahelyi stressz - azaz a kontrollálatlan érzelmek egyvelege - lappang bennünk, összeadódik, és lassan betelik a pohár.
Csakhogy a stresszt nem kötjük keletkezési helyéhez. Pedig a stresszkezelés lényege, hogy ott jelezzünk, ahol a sérelmek érnek bennünket. Ezen az elven működik a virtuális erőszak feldolgozása is. Ha beszélünk a látottakról, közben átélt érzelmeinket is feldolgozzuk.
Ha viszont nem tudjuk hova tenni azt, amit a látottak felpiszkáltak bennünk, az káros lehet. A média megérinti az embereket, igaz a személyiségüktől, megélt élményeiktől függően.
Fontos kérdés, hogy a médiában a szimuláció vagy a fikció a hangsúlyos. A fikció a fantázia teljesen kontrollálhatatlan birodalmába visz el, míg a szimuláció köthető valamihez, amit már megéltünk. A filmek sokszor a "mintha velem történne" érzésünkre játszanak rá.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?